Nagyon lehangoló nézni, hogy Majken már alig lát.Nehezen végzi el a legfontosabb feladatokat. Tapogatva keresi a kulcslyukat, és a levélláda zárját.Már régóta nem tuja elolvasmni a mai Igét, most minden reggel elolvastuk.Sokszor mondja ezt a mondatot: Amikor még láttam... és nekem majd megszakad a szívem érte.Máskor azt emlegeti, hogy fogyatékos lett. Ha jobb percei vannak, akkor belenyugvó hangon a lelki békességről beszél, és komolyan is gondolja, ha a jót elvettem, akkor ezt is türelemmel kell elviselni, de még így is nagyon szomorú a helyzete.
Sokat emlegetjük a régi találkozások emlékeit, a vidám perceket és ez jót tesz neki. Nevetgélünk az ügyetlen dolgainkon, a különbségek megélésén, és a nyelvi nehézségeinken. Első látogatásuk alkalmával Káptalanfüreden vettünk ki mindnyájunknak egy nyaralót, négy szobával, de nem épült fel a ház, és mi egy félkész kétszobás, ágy nélküli nyaralót kaptunk. Az út olyan hepehupás volt, hogy a Volvó alja folyton a földet súrolta.Mégis jól éreztük magunkat és kedves élményekről tudtunk beszélni. A gyerekek szerették a rántott húst, ez is jó téma volt, meg a siófoki halvacsora, ahol a csípős levest próbálták megenni. Akkora tál rántott halat hozott a pincér, hogy egy hadseregnek elég lett volna.
Az iskolai életből is kerestem mulatságos történeteket, hadd nevessen egy kicsit.
Neki nehezebb az élet, mint aki világtalanul születik, mert most kell idős korban megtanulni a hiánnyal együtt élni, és a belső látás képességét felfedezni.
Nagyon kérte, maradjak még nála. Aggódom érte, és nehéz volt ott hagyni, de tudom, hogy élete Isten kezében van, aki nagyon szereti és megváltja életét a teljes sötétségtől. Uram! Irgalmazz neki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése