Nosztalgia az erdő után

Nagyon szeretem az erdőt. Ezt már mindenki tudja rólam, mert annyit írok róla. Ezen a hűvös, kissé barátságtalan októberi délutánon visszagondolok azokra az őszi napokra, amikor a tahi nyaralónkból kirándultam a közeli erdőbe. A fenyő illatú tiszta levegőben akkor is gyönyörűség lett volna sétálni, ha nem találtam volna ezer apró kincset. Nekem ugyanis kincs a toboz, a szép síma kő, az érdekes faág, a fenyőkín fekete gallya.
De mégis a gombák bűvöltek el egészen, mert a fenyőtinorrút, a vargányát és az őzláb gombát biztonsággal felismerem és le is mertem szedni. Illetve vágni, mert a gombát késsel kell levenni a tönkjéről, hogy a töve megmaradjon, és máskor is legyen rajta rántani való falatka.
Az út elején állt egy somfa, vagy bokor, amin temérdek sötétpiros gyümölcs termett, és ahogy megérett, azonnal le is potyogott. A kosaramba onnan szedtem fel.Évekig volt soma kamrámban, szörpöt, dzsemet főztem belőle. Egyik évben svéd barátnőmmel kimentünk egy igazi vadregényes erdőbe, áfonyát szedni. Ez volt az igazi gyönyörűség! Annyi áfony termett, hogy egy viszonylag kis terepről 8 kg áfonyát szedtem. Én egyedül!
Tőlük hallottam, illetve az ujságjukban olvastam, hogy a jó Isten ennyi és ennyi csipkebogyót adott az idén az erdőkbe, csak le kell szedni. Ne utasítsuk vissza Isten ingyen ajándékát!
Sajnálom, hogy már nem bírok gyűjtögető életet élni, de amikor még bírtam, megtettem, ami tőlem telt. A hecsedli lekvár szitája a tanúm!

Alma aszalás

Egyszer nagyon sok alma termett az almafánkon, de apró volt, mint akinek nem jutott elég táp.Az édes piros almácskákat sajnáltam megrothadni a fán, vagy a földön, kitaláltam, hogy aszalt almát készítek. Akkor még élt az édesanyám, aki nagy barátja volt minden takarékos ötletnek, és felajánlotta, hogy segít hámozni. Sokat dolgoztunk vele. Tálcákra, gyúródeszkára terítettem a szeletelt almát és a nyári tűző napra tettem. három nap alatt csodás aszalt almánk lett.
Egyszer ugyanígy gombát is szárítottam, vargányát, de abból nem volt olyan sok. Megtörve sokáig ízesítette a levesünket, és a gombát én találtam az erdőben. Mekkora kincset jelentett nekem.
A szilva aszalásnak már története van. Muraszombatban egy nagy gazdaságban nyaraltunk, ahol a gazdáéknak sok gyümölcsfája volt. Az udvaron több hatalmas szilvafa állt. Ponyvákat terítettek alájuk és lerázták a szilvát. Az, ott helyben, mindenféle emberi munka nélkül néhány nap alatt megaszalódott a tűző napon. Akkor kosarakba szedték, és kezdődött előlről a művelet. Így aszaltak meggyet is. Amikor eljöttünk tőlük megajándékoztak egy zacskó szilvával.
Náluk ebből főzik a szilvásgombócot, tehát egész télen lehet enni, és egy kicsit megbolondítják, mert este pálinkába áztatják a szilvát, hogy megdagadjon újra.Felhasználás előtt flambírozzák, vagyis meggyújtják a szilvalét, és kiégetik belőle a szeszt.Nagyon fínom gombócot ettünk náluk.Az unokám, Orsi, a múlt héten neki látott egy láda almát meghámozni. Aszaláshoz készülődött. Majd megírom, mire ment a két ici-pici gyerek mellett a láda gyümölccsel.Tiszteltem az igyekezetéért!

Orchidea

Egy kedves idős rokon házaspár látogatott meg bennünket szombaton. Régen láttuk egymást és nagyon örültünk a találkozásnak. Az orvos házaspár sokszor segített fontos egészségi problémák megoldásában ezért hálás szeretettel gondolunk rájuk. Szíves baráti kapcsolatot is ápoltak velünk, sétáltunk a Tabánban,vendégek voltunk a szentendrei nyaralójukban,  részvettem teadélutánjukon, vagy családi összejöveleleiken.
Egy gyönyörű orchideát hoztak nekünk.Még soha nem volt cserepes orchideám, ezért nagy kihívás, hogy nevelgessem szükséglete szerint. Igyekszem.
A beszélgetés során elmondtuk az elmúlt évek megpróbáltatásait, volt belőle bőven, de nem akadtunk el a bajoknál, hanem hálás szívvel emlékeztünk meg a Gondviselő Isten szeretetéről, aki megadta a gyógyulást is. Maradtak küzdelmeink, de tudjuk, hova menjünk, ha erőt kell kérnünk. Nem csüggedünk, inkább megpróbálunk vígasztalni másokat.
Ez a kedves virág most arra int, hogy ne engedjem magam át a kísértésnek, félelemnek, aggódásnak, mert őriz, vigyáz ránk, segít, és megtart a mi Mennyei Atyánk

Termosztát

Tegnap elemet akartam tenni a termosztátba, mert már elég hideg van és lassan be kell fűteni a lakást. Ekkor derült ki, hogy egy ócska elem folyt a nyáron és tönkre tette az elemtartó dobozkát. Nagyon megijedtem, mert ez sokba is kerülhetne, és a szerelők is drágán dolgoznak, szóval nagy kiadás réme lepett meg.
Aztán elővettem kevéske internet tudásomat és kikerestem a Siemens szerviz telefonszámát és beszéltem velük.
Itt jön a csoda! Ingyen küldenek postán egy alkatrészt.

Büszkeség

A héten többször mentem ki a piacra, és befőzni való zöldséget, gyümölcsöt vettem. Savanyúságot, ételízesítőt, padlizsán krémet tettem üvegekbe. Olyan boldoggá tett a gazdag kínálat. a jó ár, és az a tény, hogy már volt erőm kimenni a piacra,- amit régóta nagyon vártam,- hogy még éjjel is tele volt a szívem hálával Isten iránt, aki megengedte megérni ezt az időt. Tulajdonképpen azért szeretném ezeket elmondani, hogy felkeltsem a nemzeti büszkeséget hazánk iránt, mert nem sok országban terem ilyen paprika, vastaghúsú, ízes gyönyörű. Svéd barátaimnak ajándék számba megy, ha viszek nekik egy-egy darabot. Egyszer együtt főztünk bográcsban lecsót és ők vásároltak a piacon. Kérdezték, mit és mennyit vegyenek. 3kg paprikát mondtam és ettől majdnem elájultak. Náluk darabonként veszik és méreg drága. Nekünk meg halomban áll a pultokon a sokféle, csípős, erős, hegyes, édes, kápi stb, bogyiszlói finomság.
Legyünk büszkék hazánkra és a régen álomba süllyesztett, de talán feltámasztható zöldségkultúrájára!

Semmi sem új a nap alatt

Mindig szerettem a papírmunkát. Ezt a szeretetet az édeasapámtól láttam, örököltem, mert nyomdász volt és a papírmunkák művésze. Láttam, hogy tekeredik, símul, éleződik, alakul keze alatt a selyem papír, a karton sok féle fajtája. Amikor tanítottam, a papír alapanyagot tudtam legkönnyebben előteremteni, ezért sokféle kézimunkát készítettünk papírból.
Könyvjelzőt ragasztottunk palóc mintával, ami azért érdekes, mert egyszerű kerek virágmintából és levélkéből áll, és a virágminta ismétlésével gyönyörű képet kapunk.Csak piros és kék színű papír kellett hozzá. Ez a minta segített a díszes könyvborító elkészítésében is, meg album eljére is ragasztottuk.Sok szép ajándéktárgyat készítettünk vele. Egy kicsit utaztunk Palócföldön, és örömmel ismerkedtünk meg a táj szépségével. Mert a kézimunka mindig összefügg egy néppel, nemzetséggel, embercsoporttal.
 A vőlegényemnek ragasztottam életem legszebb munkáját, egy irattartó mappát, rekeszekkel, belső zsebekkel és a borítóján a monogramjával. FL.
Ma újra divat a papírmunka, új nevet is kapott: scrapbook készítés és ezer apró gyönyörűség kerül az albumra és a lapjaira. Művészet lett a ragasztgatásból. Érdemes megfigyelni és elsajátítani a mesterséget.
Egyedi és nagyon szép munkákat tudunk készíteni vele!

Mesterségek természetesen

A Népművészeti Múzeumban álldogáltam egy kiállító helyiségben egyszer és csodáltam a pásztor öltözetét. Zsíros kemény kalap volt a fején, rásimult a kobakjára. A köpenye épp az ő hajlott háta vonalát követte. Talán maga nemezelte?A lábán térdig érő posztó csizma volt, bőrszíjjal a talpán. Csupa szíjazás, csupa egyszerű kézimunka, de épp illett a lábára, és talán a bütykeire is.Csodáltam a mesterségek életre valóságát, személyes voltát. Amire szükségük volt, nosza, megcsinálták.Ebben a legyőzhetetlenségben magamra nézve is példát láttam.
Aztán a gyermekkorom nevelt egy kicsit, mert az édesanyám ebből a "csináld magad" fajtából való volt. Apuka bakancsa elkopott, megtalpalta. De hogy! Ezer apró bőrdarabot szögelt rá, mert egész talpra nem telt.
Hideg volt, meleg zoknit kötött a testvéremnek. De hogy? Felfejtette apuka stoppolt zokniját, kigőzölte a gyapjú fonalat és máris kezében volt a meleg zokni anyaga.
Egyszer én is megpróbáltam ügyeskedni. Kaptam egy sötétszínű nyári ruhát, amely igen csinos volt, de fekete alapú. Egy délután raffiából fonott övet szőttem, és apuka fehér zsebkendőjéből bubi gallért varrtam rá. Akkor éppen 12 éves voltam.
Hát, ne adjátok fel!

Levendula zsákok

Ajándékokat szeretnék készíteni a blog- olvasó kedves barátaimnak, mert megtisztelik elbeszéléseimet a régi időkről, és néhányat svéd barátaimnak, mert náluk nem terem levendula.
Szita anyagot találtam a rongyos bugyromban, még apukától kaptam, könyvkötő szita a neve, de ő már 20 éve meghalt. 8-10 cm-es zacskókat varrok, csak olyan egyszerű fércöltéssel, mert ezt nem fogják ki-benyitogatni, hanem felakasztják, és élvezik a finom illatot. A széle alatt lazán befűzöm a szines fonalat, vagy vékony szalagot, és megtöltöm a virággal.A zsákocskákra életképet ragyasztok, potpuri száraz virágból. Még lila is van köztük. Jól néznek ki azok a zsákok, amelyeken lila selyemszalag az akasztó.
 Karácsony előtt az adventi koszorúmra tarka- barka zsákokat akasztottamés megtöltöttem karácsonyi fűszerekkel. A szines zsákokra is ragasztottam bogyót, szárazvirágot, téli termést. Jól nézett ki, és micsoda illat volt a szobámban!
Az első svéd utazásomkor egy kedves falidíszt láttam a barátnőmnél. Egy vászon anyagot kirojtozott a készítője, és illatos fűszereket ragasztott rá, de virágmintának elrendezve. Narancshéjból krizantin, citromjéjból falevél, bors volt a közepe, fahéjrúd a szára, és még ki tudja, mi minden volt rajta! A konyhában tartotta a képet- Valamelyik unokája adta a mamának ajándékba. Csak szeretet!

Gyűjteményeim

Kislány koromban nem gondoltam, hogy a gyűjtő szenvedély is lehet örökölni, pedig ezt a jó-rossz tulajdonságomat egészen biztos, hogy a bakonyi nagymamámtól kaptam. Csak úgy ingyen. Ő nem szevedélytől fűtve járta az erdőket, gombát, málnát, tüzifát gyűjteni, hanem szükségből kellett az eledel a gyermekeinek.
Az én gyűjtögető életem kizárólag haszontalan apróságok rakosgatásából áll, mégis nayon sok örömöt szereztek már nekem a kacatjaim. Az utcán sétálva, sokszzor találok egy pici csokka való virágot.Régem le is préseltem ezeket.Köveket is szedegetek, és néha festegetek rájuk.Jó pofák.
Képeslapokkal egy nagy dobozom van tele, pedig sokat adogattam kis gyerekeknek ünnepek táján. Leporellót ragasztottam belőlük.Volt már manós, mikulásos, angyalos, szentestés, lovas, kutyás kis
 könyvük.
A legfantasztaszkusabb kollekcióm a mini üvegek gyűjteménye volt, ezeket a romok alatt találtam. Édes, pici kölnis, parfőmös üvegcsék voltak.
A színes üvegdarabkákat a bombatalálatos Közkedési Múzeum előtt gyűjtögettem, mivel az ólomberakásos ablakai szétszóródtak. Ezek az üvegdarabkák filozófiát tanítottak nekem. A sárga üvegen nézve a világot, csupa napsütést láttam, még az üszkös romokon is ragyogott a fény.A kék üveg a tenger mélyére vitt és találkoztam a vizi királlyal. De nem akart megenni!
Szedegettem csipkebogyót, áfonyát, tobozt, és még sok apróságot, amelyek nekem igazi értéket jelentettek.
Mert a színes üvegek tanítása megmaradt. Válts szemüveget és szebb lesz a világ!
 

Babaszoba

A mi otthohonunk is csak akkora volt, mit egy kis babalakás. Csak egy szoba és egy konyha.De elfértünk benne, sőt mahdnem mindig volt hetekre, évekre szálló vendégünk. Csak azt nem tudom, hol is laktunk valójában.
Ennek a sokadalomnak az volt az előnye, hogy valaki mindig készen állt arra, hogy szeressen, és hogy leckéztessen, és az is, hogy nagyon nagy rendnek kellet lenni, mert azonnal lehetetlenné vált az élet, ha csak a játékaink maradtak elől. De ez nem fordulhatott elő.
Az én gyermek életem összes hozzávalóját egy hajókofferben tároltam, amelyet a háló ágy alatt tartottunk. Tanszer, babaruhák, babaszoba, gyűjtemények abban landoltak esténként.
A babákat egy cipősdobozból kialakított babaszobában tartottam. A cipősdoboz nagy értéket jelentett, mivel cipőt sem vettünk, honnan lett volna doboza. Csupa csipke, fodor, szalag szegélyezte, és finom"úri" ágynemű volt a babák fekhelye. Ide tettem az összes kis babát, a kőbabát, a kaucsuk babát, meg a lencsi babát. Ennek lötyögött a szeme és tarka anyagból varrták a testét. Aranyosak voltak.
Sokat játszottunk, mert volt rá időnk. nem volt napközi, nem adtak fel sok leckét és a délutánjaink boldog tervezgetéssel teltek. Készültünk az életre. papás-mamásat , gyermek gondozást, mesélést és sok-sok kézimunkát "játszottunk".
Aztán, amikor élesbe ment a dolog, már csak elővettem a boldog emlékeimet és folytattam kicsit nagyobb változatban. De soha nem kellett sok játék a gyermekeimnek sem, nem volt sok helyük a dolgaik számára, de úgy tűnt, hogy boldogok.
Nem is kérdeztem még meg őket, vajon boldog gyermekkoruk volt? Játszhattak eleget? És ti hogy vagytok ezzel a kérdéssel?

Fonalas mesterkék

Bizonyára annak a tanításnak lett meg az eredménye, amelyet a sorban állás idején kaptam feladatként. Két kötőtűt némi kötőfonallal, és egy buzdítással: Egy rendes kislánynak mindig jár a keze. Hát ezt megtanultam! Már elsős koromban kötögettem és tudtam két színből pöttyös mintát kötni. babaruhák kerültek ki a kezem alól. Persze esetlenek voltak, de a babák nem sírtak, hogy itt szorít, ott nyom. Nagyon korán mentem iskolába, mert az anyukámmal akartam elindulni. Hajnalban megfésülte a hosszú copfomat, kötött bele egy óriási masnit és megkért, hogy ha újra lefekszem, vigyázzak a hajamra és a szalagomra. De inkább elmentem az iskolába és ott játszottam egyedül. Nekem nyitotta ki a pedellus a kapukat. Sok szép kézimunkát tudtam kötni, horgolni ezen idő alatt. A kész munkáimat elajándékoztam és ettől olyan csoda gyerek számba kerültem, amit nagyon élveztem. Egyszer a Weisz Ági mamája megajándékozott egy piros és egy kék motring fonallal, és ez akkora kincs lett a számomra, hogy soha nem felejtem el.
Mert a munkához szükséges hozzávalók előteremtése még nagyobb nehézséget jelentettek, mit az eledelé, pedig az sem volt semmi.
Emlékezetem szerint babaruhát, kitűzőket, kalapot, fehérneműt készítettem az általános iskolában, és ezzel néha még pénzt is kerestem. A pénz ajándék volt, mert én nem kértem soha semmit értük.
Szerintem okos ötlet volt anyukámtól, hogy igazi munka eszközöket a dott a kezembe, és rám bízta, találjam ki miből akarok készíteni valamit. Találékony életet éltem. Később  is szükségem volt rá.

Betlehem

Minden karácsonyra készítettem Betlehemet. Anélkül nem tudtam volna elképzelni a karácsonyt. Már korábban begyűjtöttem a dobozokat, vagy ragasztottam lemezeket és festettem az istállót. A karácsonyi történet szereplőit is magam gyúrtam, sodortam, fontam. Nem egyszerre mindet, csak egyenként. Legtöbbször csuhé Mária  és kis Jézus került az istállócskába, mert sokszor ettünk kukoricátm, és eltettem a csuhéját, meg egy kis gyertya. Csodálom, hogy soha nem gyulladt meg a házikó.Állatokat krumpliból faragtam, de szegénykék elég kezdetlegesek lettek. De volt az istállón üstökös csillag, és sok sok angyal röpködött papírszárnyakon.
Nagyon örültem a munkámnak, és elképzeltem az első karácsony estét, a kis Jézus első sírását, és amikor ide értem gondolatban, tele lett a szívem ajándékozási hevülettel, és mindenemet Jézusnak adtam. Ezen a babáimat, a meleg pulóveremet, a harisnyámat és a szívemet kell érteni.
Végül is karácsony van Neki is legyen ajándéka!

Karácsonyfa díszek

A háború után magunk készítettük a karácsonyfa ékeit. nem sok hozzá való kellett, csak egy kis selyem papír, fehér bab, gyufa, vagy fogpiszkáló, és apró dobozok. Ragasztót  és tintát mi főztünk, az előbbit lisztből, az utóbbit, postai csomagszállító irónból.A staniol papír nagy kincs volt, évről évre kisimítottuk és eltettük a következő esztendőre. mert akkor szükséges lesz a fenyőfa diszítésére.
A karácsonyfa is másmilyen volt akkor, mit most. Hófehér csillogó angyalhajjal borították be az ágakat, alóla kukucskáltak ki a fényes tetejű doboz házacskák, a csillogó sünikék, meg a papír rózsák.Egész decemberben folyt a lázas munka. Gyakran titkolóztunk, mert egy-egy szép díszt ajándékba adtunk.  ez akkora becsben volt, mint most a népművészeti hímestojás.
12 kerek lapot/ selyem papírból kivágva/ 6 helyen bevágtunk és egy ceruza hegyére felcsavartuk.Erre tekertünk egy kis darab staniol papírt. Amikor készen volt az összes lapocska, összefűztük cérnával. Ebből lett akasztója is. A rózsa is így készült, de nem csavartuk ceruzára, hanem csak a kezünkkel megforgattuk a kör nyelvecskéit, majd összefűztük. Labdarózsa lett belőle.
Apukám nagy mestere volt minden féle papír munkának, jól ismerte a papír fajtákat és tudta melyikből lehet a legszebb díszeket készíteni. Amikor én voltam betlehemkészítő korszakban, akkor az ő tudománya az orosz olajmezőket művelte, de sok mindenre emlékeztem. Tanultunk is ilyesmit kézimunka órán, ahol mindig dicséretet kaptam.
Amikor sok év múlva tanítottam én is, minden régi díszt újra feltámadt.
Nekem elhozták a régi karácsonyok szellemét, a gyerekeknek meg csak egyszerűen betoppantak, mit Scruge a Karácsonyi énekben.
Melendető, boldog szeretet ölelt át bennünket, és a sok ajándék helyett ez tette fényessé az angyaljárás estéjét.