Út Vecsésre

Ma nagyon meleg van. Talán megdönti az évszázad rekordját, mármint a múlt századét. Erről a melegről egy érdekes családi esemény jutott eszembe.A háború után az édesapám hadifogoly volt, és a nagymama, az ő édesanyja eléggé magára maradt. Anyukám gyakran, talán havonta két szombaton meglátogatta, kitakarított, megfőzőtt és némi kerti munkával előbbre lendítette a mama életét. Talán örült a mama, hogy nem valami úrinőt vett el feleségül a fia, mint ahogy szerette volna. Anyuka megfogta a dolog végét, és nem sajnálta a fáradságot. És szívesen tette!
A nagymama rendszerint az ágyban üldögélt és horgolt.A finom terítőket a lánya eladta és ebből a kevéske jövedelemből élt szegény.Nagyon kevés bútor volt a szobában, és a konyhában is csak egy polc meg a tűzhely.Vele lakott a legkisebb fia is, ő nyárra kiköltözött a diófára, ahova egy Tarzan lakot épített magának.Káposztatermesztéssel foglalkozott, a termést megvettek a savanyító kisiparosok.
7-8 éves lehettem, amikor elkezdtünk Vecsésre járni. A meleg juttatta eszembe a kirándulásokat, mert szörnyű volt az út. Pestszentlőrincig villamossal mentünk, az 50-esnek ott volt a végállomása. Onnam gyalog tettük meg a kb 7 km-es utat. Sehol egy fa, egy árnyék nem volt. A testvérem akkor még csak 3-4 éves volt. Anyuka egy kosarat is vitt magával, mert ennivalóval is segítette a mamát. Egy zsebkendőt vizezett be és a testvérem fejére kötötte, nehogy napszúrást kapjon.Nem lehet leírni, mennyire elfáradtunk. Amikor megérkeztünk, anyuka elkezdett takarítani, én meg ügyeskedtem, polcpapírt vágtam a mamának. A konyhai polcokat én tettem rendbe. Este mentünk haza, akkor már nem égetett a nap, de a lábunk megdagadt, mire haza értünk.
Ez a nagymamám gyönyörűen tudott mesélni. A szomszéd asszonyok ott ültek az ágya mellett és ámulva hallgatták a mamát.Lehet, hogy egy kis  "mesélőkét" örököltem tőle. Ha így van, akkor gazdagon megajándékozott a vecsési utak fáradalmaiért!
A nagymama címe: Vecsés, Apaffy utca 39. De már régen elköltözött a szebb hazába. Hiszem, hogy ott vár!

Levél Ullának

Ulla egy kedves régi levelező társamnak az unoka húga. Huldával tavaly év végéig leveleztem, több mit 65 évig. Soha nem láttuk egymást, nem hívott meg, és nem akart jönni hozzánk. Csak írt. Maga készítette a képeslapokat, kivágott dobozfedélből és újság képekből. Nem sok szöveget írt rá, de az szeretetet és együtt gondolkodást hozott. Hulda tavaly 91 éves korában meghalt. Az unoka húga írta meg a halál hírét, és én részvétem mellé megírtam, mit jelentett nekünk a nagynénje hűsége.
Azóta vele levelezek. Ma egy különös levelet küldtem el neki. Leírtam svédül a háborús emlékeimet és ezeket a lapokat beleragasztottam egy gyűjtő füzetbe. Csak négy lapja van, de piros. és zöld, meg a fehér gépelt oldalak. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy fogadja. Tele van hibával, hiszen az én nyelvtudásom igen csekélyke, de hatalmas lendülettel írtam a barátaimnak. Ulla is a barátom.
Milyen jó, hogy a világ minden részében lehetnek barátaink, és megoszthatjuk velük a sorsunkat, akár vidám, vagy néha próbákkal teli. Imádkozunk egymásért és bölcs tanáccsal segítjük egymást.
 Majd megírom, mit talált érdekesnek az én halmstadi Ullám.

Számítógépes tanfolyam

Mostanában keveset írtam a blogomba, de nem azért, mert nem írok bele szívesen, csak nem volt időm. A "Kattints rá Nagyi!" tanfolyamot elvégeztem, és ezen a nyáron indították a clubot, amire én is szerettem volna járni. Izgalmas dolog ilyen korban tanulni és csodákat kihozni egy süket fekete dobozból. Nagyon fárasztó volt, de mégsem azért szakítottam meg a tanulást, hanem a szememmel lett valami gond. Nagyon megfájdult a fejem és összekúszálódott előttem minden. Most a szemészetet üldözöm időpontért, és majd meglátjuk, mit mond az orvos.
Addig viszont az egyik unokám tanít, aki olyan kedvesen felajánlotta a segítségét, hogy teljesen meghatódtam tőle.
Készül az óráira és irodalmi példaszöveget hoz pendrivon.
Talán egyszer könnyeddén, hibátlanul fogom megcsinálni a feladatokat. Küzdök! Igyekszem!

Fűszerolaj készítése és használata

Vadast akartam főzni a gyerekeimnek a nyaralás ünnepi befejezéséhez. Marha lábszárt vettem, gyönyörű világos húst. Persze csak a piacon lehet kifogni ilyet. Felszeleteltem és bekentem húspáccal.
Erről szól a mai blogom, mert szeretném, ha az unokáim is mind tudnák a vadas titkát.A hússzeleteket megsóztam és elég merészen megborsoztam. Egy fűszeres olajjal bekentem a szeleteket. Két napig állt ebben a "lé"-ben. Az olajat én készítettem. 4-5 szál kakukkfű, 3 szál oregano, két levél bazsalikom, 4 gerezd fokhagyma, 2 szál erős hegyes paprika adja meg a kellemes illatot és átjárja a húst is.Ebből kb 2 dl olaj készült és napraforgó olajat öntöttem rá.
Amikor megfőztem a marha lábszárt, még babérlevelet is adtam hozzá, mert a vadas szereti. Sok friss zöldséggel főztem omlós puhára. A hús páclevét hozzá öntöttem a vadas szószhoz. Kicsit izgultam, hogy fogadják a gyermekeim a fűszerkavalkádot, de sikeres volt minden.
 Ebből a fűszer olajból csöppentek a tökfőzelékre, és a krumpli főzelékre is. Egészen más karaktere lesz tőle az ételeknek. Ha nem tudunk cserépben fúszereket nevelni, egyszer engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy a piacon veszünk néhány csokrot és akkor "befőzzük" az olajat. Ha leöntöttük róla, töltsük meg újra. A hűtőgépben sokáig eláll és egyre jellegzetesebb lesz az íze..
Ajándéknak is csoda szép, mert a szinek, formák jól mutatnak az olajban.

Sün család

Kedves emlékeim vannak a sünikről. Ez azért nagy szó, mert városi kislány létemre kevés lehetőségem volt a sünöket tanulmányozni.
Egyszer volt egy idős napközis tanitó társam, gyakran meghívott a házába. Az Uzsoki utcában lakott, egy igazi elvarázsolt kertben. Annyi össze-visszanőtt fája, bokra volt, hogy csak ő ismerte a házához vezető utat.Az otthona is igazi csoda volt. Folyton fabrikált valami újdonságpot, például a régi gombokkal és pénzekkel mozaikot készített a jellegtelen kerámiavázákra. Szőnyeget csomózott rongyokból. boltívet ragasztott a könyvtára elé. Korondi kerámiával kakta tele az előszobát és a konyhát. Mindenütt a gyűjtemények özöne volt kirakva. Alig tudtunk végig nézni mindent, ha elfogadtuk a meghívását. A fia lakott vele, és ő is különc volt. A szobájába egy jurtát emelt és abban aludt. Engem nagyon szeretett, mert megengedtem, hogy a tej fölét elhozza a sovány gyerekeknek, és télen savanyú káposztát osszon az uzsonnához.Folyton a gyerekek egészségi állapotát akarta javítani.Furcsa szerzet volt, de eredeti. Néha meglátogattam és megcsodálta az újabb alkotást. Egyik alkalommal, amikor majszoltam a saját kitalálású csemegéjét, pontosan öt órakor, odahívott a veranda ablakához. Nemsokára megjelent lassú, méltóságteljes mozgással egy sün mama és utána sorakozott nyolc kicsi sünike. Libasorban jöttek. A terasz sarkában egy tál volt, abba tejet öntött a kis szúrós hátú barátainak Ibolya, a tanító néni.
El sem mondhatom, mennyire aranyosak voltak!
Aztán Tahiban is találtunk az unokákkal egyszer egy sün mamát, de ő igazi veszélyben volt. Az úttesten akart átsétálni a kicsinyeivel, de az úton autók is közlekedtek. A kert kerítése magas volt, nem tudta volna átlendíteni a csöppségeket.Csodálkozva állzunk meg az unokáimmal és gyönyörködtünk bennük.Láttuk a veszélyt és elhatároztuk, hogy segítünk neki. Kis vödör volt a lányoknál és abba "merítettük" bele a kis jószágokat.átemeltük a kerítésen a kis gömböccé kerekedett apróságokat. Megmentettük őket!
Azt reméltük, máskor is lesznek segítőkész fiatalok, akik nem engedik a sünöket az úttesten sétálgatni. Még nem tettek táblát az útra:Vigyázat! Sünök!

Vörös szilvalekvár

Szombaton nagy öröm ért. A testvérem meghívott a telkére, Zebegénybe. Fenn a hegytetőn tanyázik, ha ideje és benzinre valója van. Az idő egy édes kis unokával kapcsolatos, a benzinár meg a nyugdíjjal. A Dunakanyar szépségét alig lehet leírni, szigetek, kanyarok, öblök váltják egymást, ahogy a kanyarban tekergő öreg Duna hozza viszi a hegyek hordalékát. A kis szigetecskék ligetes, fás pihenőt jelentenek az evezősöknek. A távolban, de nem messze, a Börzsöny, a Duna bal oldalán a pilisi hegyvidék, a Dunakanyar hegyeinek változatos képe.Mire elértük Zebegényt, gyönyörködtem a visegrádi várban, és a gondozott falvacskák útjaiban.Most nem tértünk be a városkába, de már egyszer megnéztem Kós Károly gyönyörű templomát, és Szőnyi István múzeum-házát. Az egyik hegycsúcson trianoni emlékmű áll, egy magyarokvezére Turul madár.
A sok látnivaló után jól esett a hűsölés a teraszon. A testvérem a méteres gazzal dolgozott, és pedig negtörtem egy jókora zacskó diót.
Délután szilvát szedtünk, inkább a földről, mint a fáról. A szilvát ugyanis ponyvára rázzák le, és azt viszik az üsthöz. A mi lehetőségünk egy jókora kosár volt, amit gyorsan teleszedtünk.
Vörös szilva termett azon a fán. Csodálatos gyümölcs!
Itthon aztán nagy lelkesedeséssel kezdtem kimagozni. Ez a szilva nem magvaváló. Még akkor este megfőztem egy menetben, és ezt ajálhatom mindenkinek. A friss, előkészített gyümölcsöt jénai tálba téve, egy 8-10 perces programra beteszem a mikróba. Amig felforr, készül a következő adag. Így, egyszer felfőzve, tettem a fazékba, lecukrozam és egy pici NÁ-tettem bele. Vasárnap kora reggel átpaszíroztam, és így rövid forralás után, zselésítő porral megbolondítva, üvegekbe öntöttem.
Szerettem volna templomba menni, és igyekeztem a munkákkal. 21 kisebb üveg lekvárt kaptam.
A vörös szilvalekvár fényes, kocsonyás, világítóan borvörös színű, remegő állagú csoda. Aki ilyet tehet süteménybe, kanalazhat palacsintára, vagy egy kis kanálnyi örömöt benyalhat csak kényezetetés képpen, az csodálhatja a Mindenható teremtményeit.
Egy majdnem elszáradt, öreg fácska egy családnak egész télre adott ízletes finomságot.
Köszönöm a testvéremnek, a fácskának, de legfőképpen a jó Istennek!