Babagondozás

Tegnap egy közös ismerősünk úiszülött babájáról beszélgettünk Hancsival. Elmondta, milyen tündéri kis ruhácskákat tudott venni a kicsikének, viszonylag elfogadható áron. Amíg mesélte a bársony, a fodros, a hímzett bodykat, meg a rózsaszínű topánkát, eszembe jutott az én babázós korszakom és az akkori életem.1958- ban született a kisfiam, mi akkor egy negyedik emeleti, lift nélküli ház hármas társbérletében laktunk. Fával fűtöttük a cserépkályhát. Szép napos udvari szobánk volt.
A szakszervezettől kaptam vöröskeresztes rékliket, és az egyik tanítványom mamája nekem adta a bambusz baba ágyat, amely egy mózeskosár volt állványon. Nagyon édes volt. Az édesanyám elhozta az én rózsaszínű pólyámat.Azt nem használtuk, vettünk fehéret.
A  szoptatás csodálatos élmény volt, és mivel aluszékony volt a kis baba, és ez alatt az idő alatt megtanultam fejből az "Angol líra kincseháza" című sorozat verseit.
Különben nem volt olyan egyszerű az élet, mint ma/ha ugyan, ma egyszerű?/ Volt egy édes kis babafürösztő fateknőm, dugóval. Ebbe melegítettünk fürdő vizet és vagy kamilla teát, vagy hipermangánt öntöttünk bele. Azért használok többesszámot, mert anyukám sokszor eljött segíteni a fürösztésnél. Fürdetés után a dugót kihúztuk a teknő aljából, és egy vödörbe kifolyt a víz. A falikútba öntöttük a lila vagy kamillateás vizet. Nehéz fazekat, teknőt, vödröt emelgettünk naponta legalább egyszer.
 A pelenkázás is másként történt, mint manapság. Eleinte gumilepedőt tettünk a pelenka alá és együtt tekertük bele a kisbabát, így került a pólyába, szorosan összekötözve, ahol nem igen tudott megmozdulni. De az én kisfiam jól viselte az élet első megpróbáltatásait. Az már csak hab a tortán, hogy nekem naponta kétszer volt epegörcsöm, és négy hónapig így gondoztam magam és a kisbabám. Végül is meg kellett operálni. A műtét után elszöktem a korházból, és hálóingben haza mentem, szerettem volna megölelni a kisfiamat, és látni, hogy még megvan. Látogatás végére visszamentem, és akkor jöhetett a kötözőnő a méretes sebemhez. Nem tudom, mit gondolt, aki meglátta novemberben a libegő kabát alatt a lila selyem hálóinget. Mindenesetre nem vittek a Lipótra.
Természetesen nem volt mosógépem sem, sőt csak akkor kaptam a szüleimtől, amikor a kislányom is  szobatiszta lett. El sem tudom képzelni, hány fazék vízet forraltunk a tiszta pelenkáért és a fürösztésért.
A gyermekorvos is, meg a védőnők is, mindig megdicsérték a kis gyermekeimet, és gyönyörködött bennük mindenki, aki csak látta őket. Büszke és boldog anyuka voltam.   

Élet a Kresz Géza utcai lakásban

Nagyon régen laktunk  egy gyönyörű lakásban, amelyet szeretnék most bemutatni. A Lehel térhez közel volt, és sokat mehettem kedves szórakozó helyemre a piacra. Mégsem ezért emlékszem rá olyan szeretettel, hanem különös építészeti szépsége miatt. Maga a ház is csoda volt, márvány lépcsőházzal és fa burkolattal. Minden ajtó bejárata előtt egy virág láda volt, fekete üvegből, de abban nem tarthattunk növényt, mert sötét volt a lépcsőház. Egy szoba komfortból állt a lakásunk, az első emeleten. A Csanádi utcára nézett az ablakunk, francia erkéllyel. Fehér cserép kandallót fűtöttünk fával, az adta a meleget. A fürdőszobát mennyezetig fehér csempe fedte és kétszer hetente melegvizet kaptunk. A szobában képeztek egy szentélynek való mélyedést, abban éjjeli lámpát tartottunk.
Olyan közel volt az utca másik oldala, hogy a szemben levő házból üzeneteket küldtek, például olyat, hogy már késő van, hagyjam abba a mosást, és feküdjek le. Amikor Zsombi gyakorolt, akkor odaültek az ablak elé és tapsoltak neki. Kedves emberek éltek abban a lakásban.Szerettek minket. A házmesterné kedvencei voltak a gyerekeink, és a szomszédék is meghívtak néha egy kis beszélgetésre.
Az előszoba volt a kedvenc helyiségem, mert egy háromajtós szekrénynek való  helyet magyaros kézimunkákkal kidiszítettem, vettünk két bambusz fotelt bele és az volt az én külön lakrészem. A fotelek most a testvéremnél vannak, és ha beleülök néha, elfog a nosztalgia a hangulatos lakás után. Nagyon szerettem, bár ezt elmondhatom a többi otthonunkra is. Szeretettel szépítgettem mindegyiket, próbáltam otthonossá és barátságossá tenni mindet, és ez nem igazán pénzfüggő.
Akkor még váltott műszakban tanítottam, és az órarendem szerint hétfőn délután négy órára mentem tanítani, így kéthetente akkora takarítást csaptam, hogy a szemben lakók csak álmélkodtak. Patyolat tiszta volt minden, de szívesen végeztem minden munkát. És főleg, akkor még bírtam! Ebből a csodából azért kellett elköltöznünk, mert kicsi volt. A Dózsa György útra költöztünk, az közel sem volt olyan szép, de annak is voltak szerethető értékei, és szívesen gondolok arra az lakásunkra is. Jó lenne, ha mindenki boldog lehetne, amikor a szép emlékek beragyognak régi otthona ablakán.

Köszöntő érettségire

Azt gondoltam magamban, hogy Julikámnak leírom az én 18 éves életemet, mivel most érettségizik és persze 18 éves. Csak 53 év telt el azóta, de ahogy összegyűjtöttem annak az esztendőnek az eseményeit, bizony sok írnivalóm támadt. Meg néhány könnyem is kicsordult. '956-ot írtunk és az az év történelem lett mindenki számára, hát még egy kis étrettségiző, munkavállaló ki s prepánának, akinek megkérik a kezét, sietve és boldogan igent mond és még abban az évben meg is tartják az esküvőt.
Az eseményeket nehéz lenne soron követni, de annyi minden történt akkor, hogy legalább címszavakban hírt adok róluk. Először is a világvégét várta a világ. Megjósolták az okosok, és bár nem hittünk a jóslatban,mégis remegve figyeltük a rendkívüli eseményeket. Földrengés, árvíz, szuezi válság, világháborús veszély, forradalom, sortüzek, orosz invázió. Aztán volt egy másik dimenzió: tanulmányi versenyek/némi siker/, érettségi vizsgák, kinevezés, munkakezdet. A legszemélyesebb esemény pedig, megkérte a kezem egy Frittmann László nevű kedves, tréfás kedvű fiú, akinek azonnal igent mondtam. Decemberben megtartottuk az esküvőt, és én azóta is abban a hitben élek, hogy én voltam a legszebb menyasszony, az összes közül. Persze sok gondunk volt, de ezek már a múlt részei és csak akkor emlékszem rájuk, ha sírhatnékom van, az meg miért lenne, amikor szeretett gyermekeim és unokáim vesznek körül, és hol az egyik csapatnak süthetek kedvére, hol a másiknak. Már a dédunokák is tudják, mit vigyen nekik a dédike, aki én vagyok. Nem érdekes, hiszen még csak csak most vettem le magamról a világ leggyönyörűbb menyasszonyi ruháját?
Jó élni, és megélni a szépet, a szeretetet, a munkát, a kudarcot és a sikert. A magamét is, és a családomét is.
Meg a hazámét is!

Készülődés Húsvétra

Jó, hogy annyi levelet el lehet küldeni emailben, éltem is a lehetőséggel. Régen száznál is több üdvözletet írtam, de ezt már nem lehetne anyagilag fedezni. Régen magam készítettem a képeslapokat, hetekig vágtam színes papírból a mintás tojásokat. Vitték a jó kívánságaimat kedves barátaimhoz.
Már másként készülök az ünnepre. Most a családi vendégségre összpontosítok.
Most kel a magos kenyerem. Zsömlét is gyúrtam, szezám maggal szóróm meg a tetejét és megvágtam, mint a császárzsömlét szokták. Ezt adom majd a sonka mellé. A tojásfestés nem sikerült, pedig a recept szerint készítettem. Pedig tanultam, hogy a régi utat ne hagyjuk el az újért. Gyertyaviasszal kellett volna irókázni, mint régen tettem, és akkor gyönyörű mintás tojásokat kaptam volna.
A mákos kalács dagad már, meggyel gazdagítom, remélem szeretni fogja mindenki.
Jó, ha vannak gyerekeink, unokáink, akiknek kedvében járhatunk ünnepeken és minden nap!
A szüleim is így tettek. Kalácsot mindig sütött anyukám, és más, apró sütit is. A házisonkát áztatta egy éjjel, hogy a só kioldódjon belőle, és órákig főzte. Egy idő után megtöltötte a fazekat tisztára mosott tojással és így főtt a sonkával együtt. Főzés közben megrepedt a tojás héja, a sonkalé átjárta a tojást, és ettől lett különlegesen fínom. Az ünnepi terítéshez mindig vettek retket, salátát, arra terítették a szeletelt sonkát és a félbevágott tojást. Apuka a retekből virágot vágott. A tál látványa is élmény volt.
Nem házisonkát vettem, és nem főztem együtt a tojással.Nem fújtam ki a tojásokat a festéshez, és nem is sikerült a festés. De azért nem ez jelenti a Feltámadás örömét. Szép ünnepünk lesz ennek ellenére is!. Csak kár, hogy elmaradnak a szép ünnepi szokások!

Húsvét Albanyban

Csak a mese könyvekben lehet olyan húsvéti ünnepséget látni, mint amilyenen részt vettem jó harminc évvel ezelőtt. Albanyban tanítottam és ismerkedtem a különböző népek ünnepi szokásaival. A falu sok nemzetiségű volt eredetileg, és mindegyik megőrzött valamit ősei kultúrájából. Faye Cunningham skót ősök örökségét élte meg és csodálatos élményet szerzett nekem.
A házuk egy domboldalon állt, és a telek alsó végén egy szunnyadó patak álldogált, jó otthont adva a költő madaraknak és a kikelő békáknak. Fürdeni ugysem lehetett volna benne, mert iszapos volt.De mégis egy kis patak, amely néha felfrissült egy nagyobb áradat idején, mivel távoli kapcsolatban állt a Mississippivel.
A dombot erdő vette körül és a házat egy szép napos tisztásra építették. Vörös tégla épület volt, hossza és szélesen belenyúlva a tájba.
Faye a tanítótársam volt, és nagyon szeretett. Meg akarta mutatni az ősi népszokást, gyerekekkel, bárányokkal, és sok-sok festett tojással. Meghívta a harmadik osztályt szüleikkel együtt egy húsvéti partira, és a tisztáson felállítottak jó néhány büfé asztalt. A halvány sárga és lila terítőkre roskadásig került édesség, és sonkás falatkák özöne. Ládákban dobozos innivaló várta a felhevült gyereksereget. Az erdőszéli bokrokba megannyi aranyos kis kosarat dugtak el tele csoki és festett tojással, virággal, apró játékkal. Kinyitották a bárányok aklának ajtaját, kieresztették az pár hetes kis bárányokat és jöhetett a 32 gyerek. Futkostak a bárányok után, kergették egymást. Ugróköteleztek és labdáztak Egy nyugalmasabb pillanatban Faye köszöntötte őketés a szülőket, és megengedte, hogy keressenek maguknak nyuszi ajándékot. Az ügyesek hamar találtak, de a kis Chris sírva fakadt. Nem talált tojást. Faye megvígasztalta. Olyan halom színes tojást, nyuszi bábot, virágot még nem láttam életemben egy halomban, mint akkor. Amikor elfáradtak a gyerekek, leültek a pokrócokra és majszolták a tortákat. Azok is sárgák, zöldek, lilák voltak, köszöntő szöveggel, és annyi tejszínhabbal, amit már nézni se lehetett. Közben a szülők beszélgettek és azt hiszem, hogy egy-egy képviselő, vagy templomi tisztviselő sorsát is eldöntötték. Fontos falugyűlésnek számított a Faye partija.
A tisztáson felett felhőtlen az égbolt, folyton süt a nap, kergetőznek a kicsik, a bárányok és a gyerekek. Egy nagyszerű tanító szeretete, áldozatkészsége tette felejthetetlenné ezt a skót  ünnepi alkalmat.

Sólet

Ma délután vizitornán voltam, ami nagyon hasznos a karom és a térdeim mozgatására. Mint ilyen öregasszonyoknak fenntarott lavorban mindenki elmondja ami a szívét nyomja.Nagyon eredetei történeteket lehet hallani. Lehetőleg mindenki a saját értékeit magasztalja és szeretné, ha tőle tanulnának a többi százévesek. Nekem is van egy kedves kis köröm, mellettem csapkodják a vizet, és közben recepteket cserélünk. Az én meséim a bíztatást viszik alig mozdítható testrészek felé, és hálásak a reménységért. Nekem sem mozgott a bal vállam és nagyon fájt, de már sokkal jobb. Rengeteg pénzt elhordtak természetgyógyászokhoz, de azt hiszem most végre jó kezekbe kerültek. Ma főztünk, A 87 éves Julika elmondta, hogy libamájat sütött, de túl sok zsírja lett. Mit csináljon vele? Aztán előjött a sólet receptje. Már nagyon régen főztem, illetve sütöttem a cserép edényben, de megerősítette a készítés módját, bár azt mondta, hogy ezt csak igazi zsidó asszony képes elkészíteni.. Ha netán valaki sütni szeretne sóletet ez az originál zsidó recept.
A beáztatott fehérbabot másnap cserépedénybe tesszük, zöldséggel, hagymával, fúszerekkel.Fokhatgyma és babérlevél fontos bele! Füstölt kacsamell, kerüljön bele egy rész, vagy párosan a két fél , de eredeti a töltött libanyak is benne. Egy libanyak bőrét tölthetjük a liba apróra vágott leveshúsával, amit tojással és macesszal péppé gyúrtunk. Felengedjük vízzel vagy liba levessel és három órarára betesszük sülni a sütőbe. Kevés liszttel megszórjuk a kész sóletot, és még egy kicsit főzzük. Tejföllel meglocsoljuk és így tálaljuk.
A sólet akkor fínom, ha sok hús van benne, és a liba zsírosabb részeiből is kerül bele. Nem minden napi fínomság.
Közben emelgettük a lábunkat, a karunkat és egymásnak dobtuk a labdát. A vizen szállt a sólet készítésének sok apró részlet kérdése, a régi idők nagymenő konyhájának illata, és a meg-megújuló sóhajtás. Ez már nem megy!  Nem bírom tovább!

Stoppolás

Azt hittem magamról, hogy madár vagyok, vagy szélike kisasszony és folyton röpdösve jártam. Az egyenetlen, girbe-gurba járda szélén egyensúlyoztam mindig. Ennek az lett a következménye, hogy gyakran elestem, és a pamutharisnyám térdén hatalmas lyuk keletkezett. A vérző térdem miatt nem bánkódtam, mert az meggyógyult, de a harisnyámat meg kellett stoppolnom.
Hamar megtanított anyukám erre a hasznos műveletre. Egy kerekfejű fagombát csúsztattam a harisnyába és kezdődött a szövés. Álló szálakat varrtam a lyuk köré, majd elkezdtem keresztbe szőni. Egyszer csak eltűnt a lyuk. Nagyon érdekes kézimunka volt és még szerettem is, ha nem túl nagy lyukat kellett megjavítanom.
Kislánykoromban nem volt neylon harisnya, bordás pamutot viseltünk, és gumi pánttal erősítettük magunkhoz. Amikor férjhez mentem kaptam egy üvegszálú harisnyát, ami olyan vékony volt, hogy nem is látszott a lábamon, csak a fekete csík mutatta, hogy van rajtam valami. Ez igen praktikus volt, mert amikor kezdett szaladni a szem rajta, és már csak a kereszt szálak voltak, akkor sem látszott, hogy mennyire tönkre ment a harisnyám.
Manapság már sokkal tartósabb zoknit, harisnyát viselünk, és egybe szabják a nadrággal. Némelyik igen drága, de az olcsót sem kellene kidobnunk, ha kiszakad valahol, de mégis így teszünk. Nekem a tanítás során nagyon sok tönkre ment a csiszolatlan padok között. Kidobtam őket.
Tegnep megmelegedett a szívem, mert az egyik unokám megkért stoppoljam be a lyukas zoknikat. Apró kis szakadások voltak, gyorsan készen lettem velük.
A szívmelengető élményt az a felismerés adta, hogy a takarékos szemléletem nem lett a múltté. Sok zokni ára került vissza a kasszájukba a megjavított holmival. Én meg az öltögetés közben felelevenítettem a régi lyukas harisnyák javításának emlékét. Hálás vagyok anyukának, hogy megtanított stoppolni.
És ti tudtok? Próbáljátok ki, jó játék!

Pogácsa

A nagymamám úgy mondta a tepertős pogácsára, hogy döbördős pogácsa. Vasi tájszólással beszélt és nagyon édes szavakat mondott. Én voltam az Ideslyányom.Nagyon szeretett. El sem tudom képzelni, mekkora lélek lakott benne, hogy több levelet is írt apukámnak a hadi fogságba. Két levele megmaradt, az a legszebb levelek egyike, amit valaha is írt valaki. Kedves fiamnak szőlította apukát és beszámolt neki rólunk. Azt kérte tőle, "nézzen körül" mert a Lajos fia ott van "valahun" muszka földön, és talán megtalálja. Lajos bácsi a Don kanyarnál eltűnt, de a nagymama soha nem hitte el, hogy nem jön többet haza. Élete végéig várta. A mama töpörtyűs pogácsát szokott sütni, de én ezt már nem sütöm. Kicsit nehéznek tartom, és nem is találok friss omlós töpörtyűt. Sajtosat, vagy juhtúrósat szoktam készíteni.
Sajtos pogácsa receptje:
70 dkg síma liszt
25dkg margarin a tésztába és 25 a levelek kenéséhez
4dkg élesztő+ meleg víz, Kb 3 dl.
1 teás kanál só
3tojás+ 1 a kenéshez
Ha szükséges 2 evőkanál tejföl.
Bedagasztjuk a tésztát és kb 3/4 órát pihen
Ekkor elkezdjük hajtogatni. 3szor ismételjük. Kinyújtjuk vékonyra, megkenjük vajjal és meghajtjuk. Lentről fel, fentről le, jobbról balra, és balról jobbra. Mindegyik hajtás, kenés között 20 percet pihentetjük.
Ez után kinyújtjuk és kiszaggatjuk. Tepsire téve megkenjük tojással és megszórjuk reszelt sajttal. Még a tepsiben is kelesztjük kb fél órát. 180 fokos sütőben sütjük.
Juhtúrós pogácsa
  70 dkg liszt
25 dkg margarin
3 tojás
só
élesztő, mint a másiknál
20 dkg juhtúró, ha szükséges tejföl
Ezt a tésztát dagasztáskor össze keverjük a juhtúróval, és nem hajtogatjuk, csak kelesztjük kétszer. A tepsiben megkenjük tojással. A többi ua.
A mama pogácsája papír vékony rétegekből állt, és omlott, törött a szánkban. Ez nem ilyen, de azért ez sem rossz.
Ha megsült megdajkálom, melegen tartom, és betakarom.
Kosárban, kockás szalvétán igazán szép látvány, de vendég várásnál, tehetünk kettőt hármat a tányérra a szalvéta mellé. Ki, ahogy szereti. 

Kirándulás Tahiban

Tegnap Hancsikáék elvittek bennünket Tahiba, a nyári házunkba. Már nem tudunk kimenni egyedül, mert a hegyre nehéz felmenni. De most autóval, sőt, Mercédessel jutottunk ki. Minden zsenge zöld volt, a fák fehér virágban tündököltek, és a ház körül lengett a sok emlék.
Már nem szomorkodom, hogy csak ritkán jutok el, mert olyan szép időket töltöttem kint az unokákkal, hogy van mire gondolnom örömmel.
Sóskát találtunk a fűben, gyermekláncfű levelét szedtem salátának, és fűzfa ágakat vágtam húsvéti koszorúnak. A szomszéd telken kökörcsin nőtt, meg vasvirág, kéklett a lonc, és sárgállott az aranyeső.Gyönyörű volt minden!
Néhány apróságot hazahoztam, úgy gondoltam kint, hogy ezekre feltétlenül szükségem lesz mostanában. Kézimunkához való dolgok, régen elkezdett hímzések, varrások, nemezelő gyapjúk. Találtam egy kis bohócot, abból a túlélő fajtából, amelyet az édesanyám varrt 1945-ben.Megtanítottam az unokáknak is a készítését, hogy ne féljenek az életben, mindig találni egy jó megoldást.
Csalánt is szedtem, mert hajszeszt készítek belőle. Egy befőttes üveget tenyomkodtam friss csalánnal, és szesszel leöntöttem. Jól lezártam. Három hét múlva leöntöm a szeszt, már ami marad, és kész is a hajnövesztő csoda szer. Már kipróbáltam a családban, és bevált. Most egy kedves barátomnak van szüksége rá, mert a kemoterápia tönkre tette a haját. Remélem segíteni fog neki is.
A finn szakácskönyvemben a 146 receptből legalább a fele csalános, jobban meg kellene becsülnöm ezt a vitaminbombát. Na majd ezután!

Híd a múlt felett

Tegnap mégis telefonált az a kedves tanítványom. Nehéz szavakban elmondani, mit éreztem, 55 év után hallani a hangját.Olyan szeretettel beszélt velem, mintha egész életében fontos személy lettem volna aszívében. Meleg, tiszteletteljes, de atyás. Sokkal többet kínált szívből szeretettel, mint amit gondolhattam volna.
Ekkor arra gondoltam, jó, hogy letettem Isten kezébe a munkámat, mert így őt is Tőle kaptam vissza.
Most is vannak lelki gubancaim, de azt hiszem, ezek már csak kísértő gondolatok. Isten elé viszem őket.

Tavasz

Napok óta a reggeli napsütéssel együtt egy kis vendég érkezik hozzánk. Az erkélyünkön csipkedi a gyapjú takaró bundáját. Amikor aprócska csőre úgy tele van szőrszállal, hogy alig bírja már, akkor elszáll és rakja-rakja a fészkét.Puhára béleli az otthonukat a, hogy a tojáskák melegben keljenek ki és a születendő fiókák  védelmet találjanak. Ott sürgött forgott a fészekrakó szeretet, a tavasz hírnöke, egy kis cinege madár.
Tahiban éltük át azt a csodálatos élményt, amikor egy kis cinege pár elvesztette a fűzfán épített fészkéből az összes tojást. az azévi szaporodás lehetőségét, és akkor új helyet kerestek a családnak. A postaládába rakták az új fészekalja tojáskáit.Ott  biztonságban keltek ki és védettt otthonban nőttek fel az apróságok.Amikor bekukucskáltunk a keskeny résen, rögtön kirepült az anyamadár és ott röpdösött harcra készen körülöttünk.Dehogy bántottuk volna!
Szívből kívánom, hogy ez a fészek, a mi gyapjúnkkal bélelve, biztos menedéket jelentsen sárga mellényű kis barátunknak!

Csak egy telefon

A tegnapi napom várakozással telt. Kicsit nagyobb jelentőséget tulajdonítottam egy telefonhívásnak, mint valójában volt.55 évvel ezelőtt tanított növendékem hívását vártam. Tudom biztosan, hogy nem felejtett el, mert ezt kifejezte a nyugdíjazásom reggelén. Korán bejött az iskolába, és az asztalomra tette a gratulációját. Nagyon meghatódtam tőle, mert akkor 40 éve nem találkoztunk. A köszöntés a Karácsony Sándor díj átvételével volt kapcsolatban.Majdnem nagyobb jutalomnak tekintettem a köszöntését, mint magát a kitüntetést.Vele ugyanis akkor régen volt némi gondom.Az 1956- forradalom leverése után sokan siettek visszaszerezni megingott poziciójukat és ezért bizonyították a rendszer iránti hűségüket. A gyerekek között is megjelent a szülők gondolkodása. Ebből adódott a nézetkülönbségem vele. Akkor kezdő, sőt gyakorló éves tanító voltam, elég merész a hazafias véleményem kinyilvánításában. De nem lett baj belőle. Idő közben megérett az elvetett  mag és én büszke vagyok a helytállásomra. Meg őrá is, aki megtalálta a nemzeti oldalhoz vezető utat, és most kiváló tudósként felnézhetek rá.
Hogy minek kezdtem keresni őt? A Virágos katedrám című elbeszélés kötetemet szeretnénk újra kiadni, elfogyott és keresik. Szeretnénk a mondanivalója miatt széles közönség elé vinni, de a terjesztés elég nehéz feladat. Ebbe a képbe került volna a híres tudós az ajánlásával.
Sok oka lehet, amiért nem hívott vissza és még nincs elkésve, de estére bennem világosan megfogalmazódott, hogy ha Isten jónak látja az új kiadást, vele, vagy nélküle is eredményessé teszi a munkánkat.
Isten többet adhat, mint egy nagy ember segítsége. Megköszöntem, hogy nem hívott!

Zöld üveg

Mostanában kiesnek a kezemből a tárgyak. Nemrégen egy zöld üveget törtem össze.Amíg söpörgettem a szilánkokat, eszembe jutott, milyen sok örömet szerzett nekem régen a színes üvegszilánk. A Közlekedési Múzeum ónberakásos ablakait vitte százfele a háború szele, és mi kincsvadászok hamar felfedeztük a törött cserepeket. Azt játszottuk az éles szélű üvegdarabokkal, hogy Napországban járunk, és ki-ki elmondhatta, mit lát ott.Mindegyik szín más mese lehetőségét nyújtotta. Élveztük a romokon nőtt virágokat.
Kezembe vettem a frissen tört üveg darabját, és kiültem vele az erkélyre. Szemem elé véve néztem a világot. Az erdő tavasz zsenge hajtásai még zöldebbnek látszottak, foltjai magason és kereken, világosabban és sötétebben festették meg az erdőt, épp úgy, mint ahogy régen lehetett, amikor még vadvíz ország volt Káposztásmegyer. A nyírfák és más mocsári növények ontották az illatot és a fehér vattahajat. Nem prüszkölt tőle senki. A fákon zöldek voltak a fészkek és kéklábú, zöldszárnyú madarak röpködtek az ághegyeken. Népdalt súgott a szél, és hallani lehetett a "Várj madár, várj! dallamát. Zöld volt az ég, bár világosabb, mint az alatta húzódó erdő. Sárgás színt kevert bele a Nap.Éppen ilyen színű volt a korházban a függöny és minden bútor. Azt mondják, ez a zöld nyugalmat áraszt és reményt kelt.
A nyugalmat megtaláltam, de a reményért küzdeni kell. Nem szabad feladni soha! Mindnyájunknak vannak gondjai, de bízni kell a megoldás lehetőségében. És persze mindent meg is kell tennünk ezért!
Szeretnék zöld üveget tartani minden embertársam szeme elé, hogy zöldben lássa a világot, hittel a jövőt, reménnyel az életet.

A szombat varázsa

Szombat van. Már reggel azokra a szombatokra gondoltam, amelyeket kislány koromban éltem meg a családban. Anyuka korán kelt és bedagasztotta a kalácsot, felkészítette a hétvégi ételt, de aztán felkeltett minket. A lakást egészen kifordítottuk, kiporoltu  szőnyegeket, a matracokat és kiveregettük a díszpárnákat. A rakodós szekrényben  átraktuk a ruhákat, újra hajtogattuk a vasalt ruhát. Úgy álltak a lepedők, abroszok, mint a katonák.Nagy háló ágyunk volt, arra raktuk a dunyhákat,a nyári takarókat, az óriási pehely vánkosokat. Amikor minden a helyén volt, elsimítottuk a tetejét, és egy csipkés selyem takaróval leterítettük. Egy porcelán baba trónolt a közepén. Ez lett volna az én egyetlen babám, de olyan szép volt, hogy ő lett az otthonunk megtisztelt tündérkirálynője, akivel nem illett játszadozni. Csak addig lehetett a kezemben, amíg az ágy közepére helyeztem.
Már délután volt mire mindent elrendeztünk, addigra megmelegedett a tűzhelyen a fürdő víz. Jól esett elnyúlni a teknőben, és tiszta pizsamában kucorogni a konyhai heverőn. Én ilyenkor belebújtam a könyveimbe, önfeledten olvastam, bár körülöttem  nyüzsgött a család, mégis a béke szigetén éreztem magam. A szombat varázsa a tisztaság üdítő illatát jelentette, a friss sütemény édes igéretét kínálta. A vasárnap az Úr napja volt, és addigra mindent készre főzőtt az édesanyám.Vasárnap nem végeztünk semmilyen munkát.
Ma eszembe jutott a sok porolás, de már nem fáradtam el tőle. Tiszta papírt tettem a polcokra, és a bögrék fülét egy irányba fordítottam, de a nehéz  munkákat elvégezték a gépek. Könnyebb lett az életem, a régi szombatok varázsát pedig megőrzöm az emlékeimben.

Heti írások

Csónakos csütörtök

A dédunokákkal telt a csütörtököm. Nagyon szeretem az unokáimat, és boldogan segítek nekik, amit tudok. Szívesen lennék többet is náluk, de sajnos az utóbbi években a közlekedés túlságosan elfáraszt. Pedig Orsikának a két kis apróság mellett szüksége lenne néha egy kis baba felügyeletre. Most ott voltam. Pirkó kicsit több mint két éves és szépen beszél. Ezt a képességét tudom fáradság nélkül lekötni. Hajót építettünk, pirosat, kéket, zöldet. Anyukákat vágtam bele papírból, ő meg szemet, szájat rajzolt nekik. Aztán kislányt is kért, meg kistestvért. Az anyuka mesélt a kicsiknek, énekelt nekik, és vigyázott rájuk. Apuka majd este hazajön és vetít a diavetítőn. Éppen akkor tanított egy iskolában.

A hajó úszott a Balatonon, és a család boldog volt.

Hálát adtam a jó Istennek az unokám családjáért.

Ez a kishajó biztos vizeken ring.

Fűvészkert

Ez egy kicsit fellengzős cím, mert csak néhány fűszert tudtam elültetni az erkélyemre. Kimentem a piacra és csodás kakukkfüvet, szurokfüvet kaptam a virágosnál. Nagyon szeretem a piacot. Az előző lakásunkból egy csokor petrezselyemért is kiszaladtam a Vámház körúti Nagycsarnokba. Hosszú, betegségekkel töltött évek után tegnap ki tudtam menni, megint. Ünnep volt a szememnek, a szívemnek és a mai főztömnek. Próbálom tanítani az unokáimat, micsoda élmény a kis öreg asszonyoktól vásárolni medve hagymát, friss sóskát, spenótot, kaprot, petrezselymet. Nem is a zöldség a legnagyobb nyereség, bár szeretem a vegyszer mentes eledelt, hanem a velük való beszélgetés. Érdekel, hol lakik a néni, mekkora kertje van, ki segít neki ásni, kapálni, gazolni. Jó tudni azt is, hogy mikor kelt, és hogy jött a piacra. Sokszor a hátukon hozzák egy puttonyban a zöldséget, és egész nap várják a vevőket. Néha egy csokor kapor miatt üldögélnek a standon , mert nem tudták még eladni. Meg szoktam kérdezni, mennyi pénzt fizetnek a helyért. Ezeknek a néniknek nincs nyugdíja, és sokszor magányosan tengetik napjaikat. Náluk soha sem alkudozok.

 Az én kiskertem ellát majd fűszerekkel és még nyugdíjam is van. Nem gyönyörű az élet?

Diploma

Furcsa kislány voltam. Tele voltam félelemmel, szorongással, és nagyon kevésre értékeltem magam. Ha visszagondolok az okokra, hát találok bőven belőlük. Ezeket tudatosan kezeltem a tanítványaim lelki szabadságának megteremtésére. Az egyik kislány szebben szeretett volna öltözködni, de nem volt rá pénzük. Ismertem ezt az érzést. Egy másik gyermek szerette volna. Ha visszagondolok az okokra, hát találok bőven belőlük. Ezeket tudatosan kezeltem a tanítványaim lelki szabadságának megteremtésére. Az egyik kislány szebben szeretett volna öltözködni, de nem volt rá pénzük. Ismertem ezt az érzést. Egy másik gyermek szerette volna meghívni a barátait, de kis lakásban éltek. Ez is ismerős téma volt. Edina azt gondolta, hogy nem is teljesít olyan jól, mint várják tőle. Megnyugtattam, ő volt a legjobb tanuló. Ilyen gubancaim nekem is voltak, pedig majdnem mindig kitűnő bizonyítványt kaptam. De erre is azt mondtam, hogy nem azért kaptam, mert megérdemeltem, hanem, mert szeretnek az esendőségemért.

Ma egy diplomát írtam az egyik szeretett „Szorongómnak”, és kiváló tulajdonságait kiemelve megdicsértem. Nekem is jól esett volna néha egy kis dicséret, de anyukám úgy tanulta a mamájától, hogy amit jól teszünk, az a kötelességünk, és amiért megfeddnek, azt nem haragból teszik, hanem nevelő szándékkal. Nem örültem a módszereiknek, de a keserű tapasztalatok az ellenkező irányba fordítottak.

Egy kis dicséret, egy kis megbecsülés, köszönet és bíztatás csodákra képes!

Még a buszon is hasznos, hát még a családban, szeretett „Szorongóinknál”

Ha nem hiszed, próbáld ki!

Rongyos bugyor

A háború után szereztem ezt a tapasztalatot, amelyet egész életemben terjesztettem, tanítottam és örömmel gyakoroltam. Ez a „még valamire jó lesz” módszere. Anyukám abban az időben tanított meg rá, amikor a budapesti asszonyok vidékre gyalogoltak élelemért, ha nem akarták , hogy éhen haljanak a gyerekeik. Falun nem volt iparcikk, a városban élelem. Vitték a férfiinget, lepedőt, bakancsot, és ami otthon volt, de az én anyukám nem vitt el otthonról semmit. Elővette a rongyos bugyrot és kimosta, kivasalta a maradék anyagokat. Bohócokat varrat belőlük. Édes kis jószágok születtek a keze alatt, és ezt cserélte csirkére, szalonnára, krumplira, tojásra. Engem is alkalmazott a saját „vállalatába”, vasaltam, tömtem festettem az arcocskákat.

Mindig elfogytak a játékai, mindig hozott nekünk ennivalót és csupa öröm volt a varrogató időszak.

Azóta tudom, hogy a rongyos bugyor akár életet is menthet. Ez most túlzás, de mégsem dobom ki a használaton kívüli dolgokat.

Foltos trikók, kinőtt pamut fehérneműk kaptak új feladatot. Egy centis csíkokra vágtam ezeket és egy vastag horgoló tűvel, szőnyeget készítek belőlük. Még csak 50 cm átmérőjű a csíkosom, de amikor újabb kidobni valónk lesz, meg fog nőni a szőnyegem. Szép lassan csodás fürdőszobai pamuttakaró lesz a lábunk alatt.

Ha nem hiszed, járj utána!

Kenyérsütés

Ma kenyeret sütöttem/ a blog elindítása előtt/.Kár, hogy az írás nem tudja visszaadni az illatokat. Hetek óta minden héten kétszer dagasztok, kelesztek, gyúrok és sütök. Élvezem a kenyér szívmelengető illatát. Visszaemlékszem a régi időkre, megjelenik előttem a tamási nagymama aprócska háza, amelyet tündérek otthonának képzeltem, mert 12 gyereknek és a szülőknek másképp nem lehetett volna ott élni. A házikóban egy hatalmas kemence árasztotta télen a meleget, a padkán alvó gyerekek örömére. A kemence másik oldalán, a konyhai részen, ételek és sültek illata  lengte körül a családot, akik éhesen várták a friss kenyeret. Én dagasztógéppel vertem ki a tésztát, símára és habosra, de a mama kézzel gyúrta a tekenőben kovászolt tésztát. Az én receptem nem egészen egy kiló lisztet ír, de ő több kilóból sütött. Az a lélek járta át a szívem, mint ami az övét. Szeretteimnek szeretnék friss, élvezhető életet varázsolni a tányérjára. Lehetőleg olcsóbban, mint az üzletek kínálata. Három vekni kenyert készítettem, tepsikben sütöttem, és a 3 vekni kenyér ára kb 200ft-ba került. Tudom, mit tettem bele, és előre élvezem a tönkölybúza kesernyés ízét, a magok ropogását.
Felelevenítem a munka örömét, közben hallgatom az erjedés halk percegését. Tenyeremben formálom az életet. Igen, az életet! A háború alatt megtanultam, mit jelent a kenyér. Fínomabbat nem ettem soha, mint a vízben áztatott kenyérhéj. 
Kisült a kenyér, ki kell vennem a sütőből.Már nem az írás a fontos, hanem a friss kenyér dajkálása.Hiszen élet. Csöppnyi, meleg, boldogító élet!   

Bemutatkozás

Kedves Olvasóm!
Nagy örömmel nyitom meg a blogomat, amelyet unokáim bíztatására kezdek írni. Szeretek mesélni, és sok szép élményt őrzök a gyermek koromból. Már nem tudom elmondani a kis nebulóknak, akik lélegzet visszafojtva figyelték az "Amikor és kislány voltam" kezdetű mesét, meg a "Amikor felvettem a varázscsizmát." Az első történetekben a boldog gyermek éveimről meséltem, a másikban az utazási élményeimről. A "boldog gyermekkor"- a háborús évekre esik, és a történetek olyan hihetetlen élményekről szóltak, hogy igazi mesékké nőttek a szemükben. Az utazási beszámolók is másmilyenek voltak, mint a családi, vetített képes előadás, mert rendszerint felültünk egy felhőre, és a széléről lelóbáztuk a lábunkat. Onnan fentről figyeltük a lenti világot. Néha hasaltunk az esőfelhőn, máskor csúszkáltunk a szivárványon. Ebben a blogban gyűjtöm össze azokat a történeteket, amelyeket nem tudtam beírni az elbeszélés könyveimbe.
Szeretnék vidám és tanulságos perceket szerezni Olvasóimnak, és magamnak is, mert jól fog esni nekem is a sok kedves emlék felidézése. Így kezdődik egy szokatlan blog, amit egy nyugdíjas tanító néni kezd mesélni a csendben figyelő "hallgatóinak"
Örömteli perceket kívánok mindnyájunknak! Magdi néni