Az első beszélgetésből alig értettem valamit, és azt gondoltam ,hogy hagyom majkent beszélni, és majd hallgatok.De aztám ráismeretem régen használt szavakra és megbátorodztam. Nagyon hiányos a nyelvtudásom, folyton röstelkedtem miatta, mert olyan szépen szerettem volna elmondani a történeteimet, ahogy ezek magyarul élnek bennem.Másnapra elég jól belejöttem és azután sokat meséltem neki is, és a nagy családnak is.
Felelevenítettük a barátságunk kezdetét. Elof papa a három kislány kinőtt ruháival felkereste a Redda Barnen Aktion-t és elküldte a háborúviselt gyermekeknek. Én kaptam meg az egyik csomagot. Akkor voltam 6 és fél éves.Akkor tanultam írni és anyukám bíztatására megköszöntem az ajándékot. A kék kis kabát Sztináé volt, Májken legfiatalabb húgáé. Még egy kis brosstűt is tett a gallérjára, hogy örüljek neki. Nagyon kedves volt tőle!
Évek múltak el, és mi a nyelvtudás hiányában is jól megértettük egymást. 1964 táján a férjemmel esti tanfolyamra iratkoztunk be és akkor kezdtünk svédül tanulni.Először a férjem látogatta meg őket, majd évről évre utaztunk egymáshoz. Hol ők jöttek, Májken a családjával, hol mi mehettünk hozzájuk.Nagyon sok kedves, mulatságos történetet őrzünk ezekkel a látogatásokkal kapcsolatban. Mosolyogva, nevetve emlegettük ezeket.
Aztán meséltem a családunkról, az unokákról és a dédunokákről. Érdeklődéssel figyelt minden apró mozzanatra.
Végül a tanítványaim mulatságos mondásaival vidítottam Majkent.
Ő is mesélt, de mindenkiről csak jót mondott, szép történetei voltak, és ebben példát adott nekem. Csak így szabad emlegetnünk egymást és a múltat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése