Egyik unokám gyűjti a szenes vasalókat, láttam is nála néhányat. Kicsi, utazó vasalót, meg domború felületűt, kabát ujjához, meg óriásit, ágyneműkhöz. Némelyiknek kis, csavaros füle van, azzal zárják le a fedelét. Én is gyűjtöttem a régi háztartási eszközöket, de már inkább ajándékká válnak.Oda is adtam egyet az unokám gyűjteményébe, és örülök, hogy van, aki szereti. A többi tárgyra is van jelentkező, hiszen hat unokánk van.
Kislánykoromban szenes vasalóval vasaltunk. Anyuka a tűzhely parazsából kiemelt néhány jól izzó darabot, és beletette a vasaló tűztartályába. Szorosan rázárta a fedelét. A parázs elkezdett szürkülni, és hamvadni. Ekkor két kézbe fogtuk a vasalót és lóbálni kezdtük magunk előtt. Ahogy friss levegőt kapott a parázs, ismét vörösen izzott.
Amikor elég tüzes lett a vasaló talpa, kezdődött a munka. Rám is bízott anyukám ilyen feladatot, eleinte csak zsebkendőket, de nem voltam ügyes. Apuka inggallérjára kihullott egy kis hamu, vagy korom, és az szét kenődött rajta. Újra kellett mosni.
A vasaló is igen súlyos öntött vastárgy, és a folytonos himbálás, a parázs életben tartása meghúzta a vállunkat. Pedig abban az időben len, pamut vagy damaszt ágyneműt használtak, és annak a kezelése komoly tudást igényelt. Még én is keményítettem abroszokat, ágyneműt, és tudom, hogy csak nedvesen lehetett símára vasalni. Vagyis a vasalóval szárítottam ki. Nekem már régóta van villanyvasalóm, mégis nagyon elfáraszt a vasalás.
Mégis inkább használok pamut ágyneműt, és vasalom, mert nem szeretem a műszálas holmikat.
Az igazán ünnepi terítés el sem képzelhető fényes damaszt abrosz nélkül,amely ropogós, és síma. Jól mutat rajta a csirke pörkölt, vagy a sült kacsacomb. Hát így jutottam el a szenes vasalótól a finom falatokig, meg a régi asszonyok nehéz házi munkájától az élményt nyújtó vacsorákhoz.
Egy vasalót biztosan megtartok emlékbe! Talán virágot teszek bele! A tűzliliom illene hozzá, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése