2011. június 10., péntek

Harkály

Nagy élmény belelátni egy kis gyermek észjárásába. Sokkal érdekesebb világot találunk náluk, mint a mienk. Gondolataik észszerűek, és tiszták. Mivel életem nagy részét gyermekek között éltem le, megadatott, hogy sokat beszélgethessek velük. Ezt isteni ajándéknak tekintem! Megtanultam tőlük, pl. hogy a halottaknak élesztőt kell adni és felélednek,és a legszomorúbb a temetésen a sok virág. Mostanában a dédunokám kápráztat el szókincsével és gondolkodásával. Legutóbb a harkállyal kapcsolatban adott nekem ízelítőt a két évesek angyali fogalmairól.
Már ismerte a csóka nevű madarat, a fészkével és a csóka fiókákkal együtt.Szereti őket. Gondoskodnak egymásról. Tud a fészekről és a kukac ebédről..A múlt héten a harkállyal ismerkedtünk meg. Nem is tudom, hogy miért. Talán eszembe jutott az a vén akácfa Tahiban, ahol ki tudja, hány harkály család élt, és júniusban, amikor kikeltek a kis piros sapkások a szemem előtt tanultak kúszni és repülni. Szép emléket hagytak a lelkemben és most visszatért a régi nyarak emléke.Ezt az emléket vágtam ki neki papírból, és létre hoztunk egy játékvilágot, amelyben minden tárgy kézzel fogható. Például  a harkály, kis piros sapkával, fekete mellénnyel. A harkály felsorakozott a többi madár- barát mellé. Aztán kivágtam egy fát, lyukkal a törzsében. Ott lakik a  harkály. A harkály odúban él. Ott van a kiságya.
Most nagyon örül az új ismerősnek. Nekem meg nagy élmény látni azt a folyamatot, ahogy ismerőssé válik a természet sok kedves élőlénye,amelyek arra tanítanak, hogy "Ne aggodalmaskodjál!"
 A kis piros sapkás odúlakó sokat üzent nekem azon a napon, és nagy szükségem volt a bátorítására.
Kedves kis madarak, ne szűnjön meg a tanításotok soha!

1 megjegyzés:

  1. Képzeld, most pedig talán egy kékcinke rakott fészket a pincébe, már tojás is volt benne! Majd kíváncsian várjuk, hogy kikelnek-e a kis fiókák, és ha igen, megpróbáljuk őket lefényképezni!:))

    VálaszTörlés