Drukkolás

Egészen biztosan a focimeccsekre gondoltok, ha ezt a szót meghalljátok, de én mást értek alatta. A 60-as évek elején kézimunka szakkört vezettem az iskolában, mert nagyon szerettem volna, ha a kislányok megtanulnak hímezni. sok ügyes növendékem volt. A kézimunka előnyomás nagyon sok pénzbe került, ezért úgy döntöttem, megtanulom a "drukkolást", és magam készítem elő a hímezni való terítőket, párnákat. Elmentem a múzeumba, lerajzoltam a képen látható mintát , és az lett a tervem alapja. Észrevettem, milyen szegényes a választék a népi mintákból. A szinezés is leggyakrabban piros, fekete volt. De  én eredeti rábaközi, decsi, hódmezővásárhelyi mintát nyomtattam.
Az eredeti mintára rátettem egy zsírpapírt és tűvel átlyuggattam. Elég gyorsan ment.Azután megvonalaztam a terítőt átlósan, hogy a minta a helyén legyen. A lyukas zsírpapíron átdörzsöltem a festéket. Kékfesték párnát használtam, amire petróleumot kellett löttyinteni. Büdös lett a lakás tőle, de hamar el is illant a szaga.
Később nagy hasznát vettem az előnyomás tudásomnak, mert a svédeknek hímezgettem ajándékot, és olcsóbb volt, ha magam nyomtam elő. Néhány terítőre és egy szoba belsőre szívesen emlékezek, mert szerettem varrni is és tetszettek nekem is. Falvédő és drapéria készült karcagi mintával, egy szinnel, lapos öltéssel.
Amikor meglátogattam a barátnőmet Svédországban egyetlen egy hímzést sem találtam náluk. Töprengtem, mit csinálhattak velük? Sok idő telt el, mire rájöttem, mi történt. Náluk egészen kiváló lenvászonra hímeznek, gyönyörűen lehet vasalni, a mienk durva vászon volt. Piros színt nem tesznek a lakásba, csak karácsonykor, feketét meg soha. Így esélye sem volt az én szorgoskodásomnak.
De azért nem bánom, hogy gyakoroltam magam ebben a különös "szakmában" és megtakarítottam az előnyomás árát. Megismertem azokat a mintákat, amelyeket csak múzeumban lehett látni, akkor. A hímzés pedig örömöt szerzett, az alkotás örömét.