Manapság egyre kevesebb képeslapot hoz a postás. Az elektronikus levelezés elnyomta a képeslapok jelentőségét. Kár! Nekem személy szerint sok megható és különös élményem van velük. Régen, vagyis a fiatal asszony koromban nagy levelező voltam, és például Húsvétra is küldtem közel száz képeslapot. Természetesen legalább ennyit kaptunk is.Gyönyörködtem a művészi reprodukciókban, amilyeneket akkor még nem készítettek nálunk.Nagyon örültem mindig a régi, népszokásokat ábrázoló képeknek, különösen, ha olyan érdekes távoli országból kaptam, ahol egészen más módon ünnepelnek. A svédeknél a bakkecske és törpék fontos részei a karácsonyi ajándékozásnak. Küldtek képet a nyárközép ünnepéről, amilyent itt nem is tartunk, de a májusfa állítása egészen közeli testvére a "midszommar" ünnepének. Szép, tanulságos, és érdekes ismereteket hoztak, vittek a képeskapok.
Egyszer egy olasz tanár házaspárral jöttünk össze itt Budapesten, eltévedtek és segítséget kértek, és amikor vissza mentek Firenzébe 100 darab képeslappal köszönték meg a segítséget. A lapok több éven át jöttek és pár szó kiséretében emlékeztettek a találkozásunkra. Firenze, Milano, Pádua, Pizza és más híres olasz város lett ismerős a képeik által. Az meg óriási élmény volt, hogy egy szótárból kikeresték a magyar üdvözletet és ezeket írták a lapra: Csók, puszi, átölelés: Aldó, Margaréta.
Tegnap is kaptam egy képeslapot, egy olyan ismeretlen ismerőstől, akinek a nagynénje 65 éven át küldött képes üdvözletet. Már régóta elteszem a lapjait, mint örökölhető értéket.Az idős néni halála után a rokona folytatta a levelezést. Sietve írtam meg a választ, mert örülni fog neki.
Csak egy képeslap. A szép, művészi bélyeg a ráadás. És a szavakban ott dobog a szívünk.
Talán nem szabadna elhagyni ezt a szép szokást?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése