Érettségi szünet volt, de ügyeletet tartottunk. Rózsával a Városligetbe vittük az osztályainkat, és ott a szabadban jó ízűt játszhattak a gyerekek.Tízóra felé kijön az egyik tanító néni, hogy hírül adja, megszületett az első unokám. Kislány, Orsi a neve. Annyira örültem, / mindegyiknek!/, hogy ott hagytam a gyerekeket a munkatársamra és sietve utaztam Szegedre, ahol már várta a nagyit a kisbaba. Nekem akkor örömömben úgy tűnt, hogy egészen rám hasonlít.
Később laktak nálunk szüleivel együtt és Orsika felejthetetlen élménnyel gazdagította az életünket.Aranyos mondásait emlegetjük, amikor meglátogatnak. Délelőtt a férjem, tanítás után meg én vigyáztam rá. Az emlékeink csak a mieink, mert ő ezekre nem emlékezhet, mégis vele kapcsolatban figyeltem meg, hogy a kisbabák is emlékeznek azokra az időkre, amelyeket szavak nélkül élnek meg. Érdemes megtölteni szívüket és értelmüket szeretetünk minden jelével, simogatással, dallal, mesével és jóféle pudinggal.
Sokat énekeltem neki. A "Hol jártál, báránykám?" kezdetű dal mindig megnyugtatta, vagy elaludt tőle. Szinte folyton az ölemben volt, de csak azért, mert szeretett velem lenni. A meggyszósz volt a kedvence, meg a bundás alma. Különben nem volt nagy evő.
Tanítottam táncolni is. Tünemény volt, ahogy aprócska lábait ritmikusan rakosgatta a "Így kell járni, úgy kell járni, Sári, Kati tudja, hogy kell járni" gyermekdalra.
Most visszatér a múlt, és kicsi gyermekeiben fedezem fel az édesanyjuk kisbaba korát. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy láthatom őket.
Boldog szülinapot kivánok, Orsika!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése