Napok óta készülök beszámolni tündéri dédunokáimról, név szerint Pirkóról, aki két éves,- kicsit több-, meg Tardosról, aki fél éves kisbaba.Nagy szeretettel vártam őket, és egészen megható módon szeretnek. Tardos megismer, és kacag, ha meglát. Gyönyörű kisfiú, barátságos és nyugodt. Már mászik és felül. Erős, férfias és nagyon szeretni való. Az én látogatásam lehet, hogy keveset érnek, de nagyon szeretném, hogy emlékezzenek rám, és valami keveset taníthassak nekik. Orsika, az unokám, jól felmérte a helyzetet, és megfelelő foglalkozást talált ki nekünk.Tardosnak utánzós gyermekdalokat éneklek, Pirkóval rajzolunk, nyírbálunk, hajtogatunk, ezt nagyon szívesen végzi ő is, miközben beszélgetünk egy témáról. Most a balatoni nyaralásukat ismételtem át,és a beszélgetésben szerepelt vitorlás hajó, komp, apa, anya, kislány, kistestvér és természeretesen a kis maci. Együtt mentek Tihanyba, ahol KECSES tornya van a templomnak. Ettől a kifejezéstől elakadt a lélekzetem. Gyönyörűen beszél, és irodalmi szókinccsel fejezi ki magát. /Remélem a szülei leírják a mondásait, mert tüneményesek.Bár két ilyen iciri piciri baba mellett nehéz lehet erre időt találni./
A hajtogatott kishajóba beszállt a család, és a hullámzó Balatonon utaztak. A tihanyi templom papír modellje nyitott ajtókkal várta őket, és mehettek misére. A maci jól viselkedett a templomban.
Boldog dédimama vagyok, mert láthatom őket és ha törni is kell a fejemet, hogy eszembe jusson valami tanulságos és szórakoztató játék kicsi unokáimnak, valahogy mégis összejön.
Ezzel a bloggal nem vagyok megelégedve, mert oly sok gyönyörű élményt kellett volna leírnom, de csak ilyen szegényes, egyszerű mese született. Majd igyekszem utolérni Pirkót.
Naponta hálát adok értük a jó Istennek és megköszönök minden velük töltött órát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése