Szombat van. Már reggel azokra a szombatokra gondoltam, amelyeket kislány koromban éltem meg a családban. Anyuka korán kelt és bedagasztotta a kalácsot, felkészítette a hétvégi ételt, de aztán felkeltett minket. A lakást egészen kifordítottuk, kiporoltu szőnyegeket, a matracokat és kiveregettük a díszpárnákat. A rakodós szekrényben átraktuk a ruhákat, újra hajtogattuk a vasalt ruhát. Úgy álltak a lepedők, abroszok, mint a katonák.Nagy háló ágyunk volt, arra raktuk a dunyhákat,a nyári takarókat, az óriási pehely vánkosokat. Amikor minden a helyén volt, elsimítottuk a tetejét, és egy csipkés selyem takaróval leterítettük. Egy porcelán baba trónolt a közepén. Ez lett volna az én egyetlen babám, de olyan szép volt, hogy ő lett az otthonunk megtisztelt tündérkirálynője, akivel nem illett játszadozni. Csak addig lehetett a kezemben, amíg az ágy közepére helyeztem.
Már délután volt mire mindent elrendeztünk, addigra megmelegedett a tűzhelyen a fürdő víz. Jól esett elnyúlni a teknőben, és tiszta pizsamában kucorogni a konyhai heverőn. Én ilyenkor belebújtam a könyveimbe, önfeledten olvastam, bár körülöttem nyüzsgött a család, mégis a béke szigetén éreztem magam. A szombat varázsa a tisztaság üdítő illatát jelentette, a friss sütemény édes igéretét kínálta. A vasárnap az Úr napja volt, és addigra mindent készre főzőtt az édesanyám.Vasárnap nem végeztünk semmilyen munkát.
Ma eszembe jutott a sok porolás, de már nem fáradtam el tőle. Tiszta papírt tettem a polcokra, és a bögrék fülét egy irányba fordítottam, de a nehéz munkákat elvégezték a gépek. Könnyebb lett az életem, a régi szombatok varázsát pedig megőrzöm az emlékeimben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése