Heti írások

Csónakos csütörtök

A dédunokákkal telt a csütörtököm. Nagyon szeretem az unokáimat, és boldogan segítek nekik, amit tudok. Szívesen lennék többet is náluk, de sajnos az utóbbi években a közlekedés túlságosan elfáraszt. Pedig Orsikának a két kis apróság mellett szüksége lenne néha egy kis baba felügyeletre. Most ott voltam. Pirkó kicsit több mint két éves és szépen beszél. Ezt a képességét tudom fáradság nélkül lekötni. Hajót építettünk, pirosat, kéket, zöldet. Anyukákat vágtam bele papírból, ő meg szemet, szájat rajzolt nekik. Aztán kislányt is kért, meg kistestvért. Az anyuka mesélt a kicsiknek, énekelt nekik, és vigyázott rájuk. Apuka majd este hazajön és vetít a diavetítőn. Éppen akkor tanított egy iskolában.

A hajó úszott a Balatonon, és a család boldog volt.

Hálát adtam a jó Istennek az unokám családjáért.

Ez a kishajó biztos vizeken ring.

Fűvészkert

Ez egy kicsit fellengzős cím, mert csak néhány fűszert tudtam elültetni az erkélyemre. Kimentem a piacra és csodás kakukkfüvet, szurokfüvet kaptam a virágosnál. Nagyon szeretem a piacot. Az előző lakásunkból egy csokor petrezselyemért is kiszaladtam a Vámház körúti Nagycsarnokba. Hosszú, betegségekkel töltött évek után tegnap ki tudtam menni, megint. Ünnep volt a szememnek, a szívemnek és a mai főztömnek. Próbálom tanítani az unokáimat, micsoda élmény a kis öreg asszonyoktól vásárolni medve hagymát, friss sóskát, spenótot, kaprot, petrezselymet. Nem is a zöldség a legnagyobb nyereség, bár szeretem a vegyszer mentes eledelt, hanem a velük való beszélgetés. Érdekel, hol lakik a néni, mekkora kertje van, ki segít neki ásni, kapálni, gazolni. Jó tudni azt is, hogy mikor kelt, és hogy jött a piacra. Sokszor a hátukon hozzák egy puttonyban a zöldséget, és egész nap várják a vevőket. Néha egy csokor kapor miatt üldögélnek a standon , mert nem tudták még eladni. Meg szoktam kérdezni, mennyi pénzt fizetnek a helyért. Ezeknek a néniknek nincs nyugdíja, és sokszor magányosan tengetik napjaikat. Náluk soha sem alkudozok.

 Az én kiskertem ellát majd fűszerekkel és még nyugdíjam is van. Nem gyönyörű az élet?

Diploma

Furcsa kislány voltam. Tele voltam félelemmel, szorongással, és nagyon kevésre értékeltem magam. Ha visszagondolok az okokra, hát találok bőven belőlük. Ezeket tudatosan kezeltem a tanítványaim lelki szabadságának megteremtésére. Az egyik kislány szebben szeretett volna öltözködni, de nem volt rá pénzük. Ismertem ezt az érzést. Egy másik gyermek szerette volna. Ha visszagondolok az okokra, hát találok bőven belőlük. Ezeket tudatosan kezeltem a tanítványaim lelki szabadságának megteremtésére. Az egyik kislány szebben szeretett volna öltözködni, de nem volt rá pénzük. Ismertem ezt az érzést. Egy másik gyermek szerette volna meghívni a barátait, de kis lakásban éltek. Ez is ismerős téma volt. Edina azt gondolta, hogy nem is teljesít olyan jól, mint várják tőle. Megnyugtattam, ő volt a legjobb tanuló. Ilyen gubancaim nekem is voltak, pedig majdnem mindig kitűnő bizonyítványt kaptam. De erre is azt mondtam, hogy nem azért kaptam, mert megérdemeltem, hanem, mert szeretnek az esendőségemért.

Ma egy diplomát írtam az egyik szeretett „Szorongómnak”, és kiváló tulajdonságait kiemelve megdicsértem. Nekem is jól esett volna néha egy kis dicséret, de anyukám úgy tanulta a mamájától, hogy amit jól teszünk, az a kötelességünk, és amiért megfeddnek, azt nem haragból teszik, hanem nevelő szándékkal. Nem örültem a módszereiknek, de a keserű tapasztalatok az ellenkező irányba fordítottak.

Egy kis dicséret, egy kis megbecsülés, köszönet és bíztatás csodákra képes!

Még a buszon is hasznos, hát még a családban, szeretett „Szorongóinknál”

Ha nem hiszed, próbáld ki!

Rongyos bugyor

A háború után szereztem ezt a tapasztalatot, amelyet egész életemben terjesztettem, tanítottam és örömmel gyakoroltam. Ez a „még valamire jó lesz” módszere. Anyukám abban az időben tanított meg rá, amikor a budapesti asszonyok vidékre gyalogoltak élelemért, ha nem akarták , hogy éhen haljanak a gyerekeik. Falun nem volt iparcikk, a városban élelem. Vitték a férfiinget, lepedőt, bakancsot, és ami otthon volt, de az én anyukám nem vitt el otthonról semmit. Elővette a rongyos bugyrot és kimosta, kivasalta a maradék anyagokat. Bohócokat varrat belőlük. Édes kis jószágok születtek a keze alatt, és ezt cserélte csirkére, szalonnára, krumplira, tojásra. Engem is alkalmazott a saját „vállalatába”, vasaltam, tömtem festettem az arcocskákat.

Mindig elfogytak a játékai, mindig hozott nekünk ennivalót és csupa öröm volt a varrogató időszak.

Azóta tudom, hogy a rongyos bugyor akár életet is menthet. Ez most túlzás, de mégsem dobom ki a használaton kívüli dolgokat.

Foltos trikók, kinőtt pamut fehérneműk kaptak új feladatot. Egy centis csíkokra vágtam ezeket és egy vastag horgoló tűvel, szőnyeget készítek belőlük. Még csak 50 cm átmérőjű a csíkosom, de amikor újabb kidobni valónk lesz, meg fog nőni a szőnyegem. Szép lassan csodás fürdőszobai pamuttakaró lesz a lábunk alatt.

Ha nem hiszed, járj utána!