2011. szeptember 26., hétfő

Karácsony 1944-ben

Ez a karácsony történelem lett, mint a  gyermek Jézus születésnapja. A rokonainkat a Kún utcába költöztettük, ami abból állt, hogy egy stráf kocsit húzott az egyik anyuka, és hátul tólta a másik. A kocsin a nénikémék holmija, kevés bútora és mi gyerekek ültünk.Négyen élveztük a kocsikázást. Egy elhurcolt zsidó család otthonát kapták meg átmeneti szállásként, mert a bácsikám tűzoltó parancsnok volt a szemben levő épületben.
A negyedik emeletre költüöztünk, ahol már várt bennünket a Karácsony szelleme. Megterítették az ebédlő asztalt és feldiszítették a karácsonyfát. A fa alatt egy hajasbaba dobozát láttam meg, mert olyan celofános, csipkés csomagolásban volt. Nagyon megörültem a látásának is, meg az ünnepi hangulatnak is. Mégis úgy éreztem, hogy ha megkapom a babát, megőrzöm annak a kislánynak, akié eredetileg lett volna.
De nem kaptam meg, mert egy légiriadó leparancsolt a pincébe.
Száznál is többen verődtünk össze, hogy két hónapra társak lehessünk a pokol szörnyűségeiben. Egy heverőn üldögéltünk, a négy kisgyerek, meg a három anyuka.Mivel nem számítottunk az ottmaradásra, nem volt velünk sem váltóruha, se ennivaló.
Az utcai fronton álltak a tankok, és tüzeltek. A visszaverődéstől folyton rengett a ház, és ablakot se lehetett nyitni.Egy rövid ideig égett egy szál körte, aztán elment az áram. Utána gyújtottak egy szál gyertyát,ami csonkig égett. Maradt a sötét két hónapig. Nem tudtuk, mikor van nappal és mikor jön fel a Hold. A tűzszünet és a támadás rohama határzta meg az időt. Aztán annyira elgyengültem az éhezéstől, hogy nem számított semmi más csak az anyukám ölelő karja.
Igaz, hogy nem volt ajándék, még egy kis ennivaló sem, de a szeretet ünnepén velem volt az anyukám, és éreztem az ő szeretetét. Nekem akkor ő volt a Karácsony!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése