2011. július 4., hétfő

A kis fa halála

A Megyeri úton lakunk, egy kedves, modern, lakó negyedben.Az út egyik oldalán védett erdő zöldel, és a másikon, vagyis a mienken minden ház elé fasort ültettek. Így volt ez amikor a tízemeletes házsor épült és a mienknél is. Kis aranyos csemeték. Két faoszlop támasztja őket, amíg megerősödnek és a saját lábukos is biztosan megállnak. Már évek óta drukkolunk a fácskáknak, hogy eléggé megnőjenek, árnyt adó szép koronájuk legyen, és otthonra leljenek rajtuk a rigók. Aztán elkezdtünk félni. Jöttek a forró nyári napok, és a fák nem kaptak inni. A házunk előtt levő fákat a fiatal lakótársak meglocsolták, egész este záporozott rájuk a víz, de a tízemeletesek előtti fákat nem itatta senki.
Nagyon sajnáltam őket. Gondoltam rá, hogy egy Pet palack vizet mindig vihetnék magammal, de sok fa áll a sorban és én beteg is lettem közben. Szerettem volna megkérni az ott lakó embereket, hogy vigyázzanak erre a kincsre. Terebélyes fasor nőhet az ablakuk alá, ha vigyáznak rájuk.De nem találtam módot rá.
Az apai nagybátyám, Csala Ferenc gazdatiszt volt az egyik gróf birtokán, és ő ültette a Pápától kivezető utak szélére a csemetéket, amelyek mára gyönyörű összeboruló koronájú fákká nőttek. Aki csak utazik azon az úton élvezheti a lombsátor alatti út kellemes hűvösét.Áldják az ültető nevét. Ő már régen meghalt, nem is tudják az emberek, ki tervezte meg a fasort, de élvezik munkája hasznát.
Az idén tavasszal az egyik kis fácska kidőlt. A mi utcánkon foghíjas lesz a fasor. Ha a többi is ki nem dől.
Olyan kár, hogy ennyire érzéketlen a világ. Mit lehetne tenni ezekért a hátrányos körülmények között élő kis fákért? Nem tudnánk segíteni rajtuk?

1 megjegyzés:

  1. Jéé, a múlt hétvégén egészen közel voltunk Pápához, ott mentünk el mellette, mikor az esküvőre utaztunk. Ha tudtunk volna a fasor történetéről, jobban figyeltünk volna, hogy meglátjuk-e... Na, de majd ha legközelebb arra járunk!:)

    VálaszTörlés