2011. július 7., csütörtök

Vendégvárás

Egy időben kiadtuk az egyik szobánkat fizető vendégeknek. Egy kis házat akartunk építeni a telkünkre.Arra gyűjtöttük a pénzt. Csak két szobánk volt, ez tehát nem volt egyszerű eset. Eleinte csak nyáron, nyaralás idején fosztottuk meg a gyerekeket a szobájuktól, de az utolsó két évben egész évet vendégeskedtünk. Hogy is zajlott ez a munka? Az ágyneműt keményítve, vasalva húztam fel.Szép látványt nyújtott a ropogós, tiszta huzat. Ennek híre ment az IBUSZ-ban és igényes vendégeket küldtek. Legtöbbször NDK-s túristák jöttek. Egy napra kivették a szobát, és ha tetszett, hosszabítottak. Így történt minden esetben. Orvosok, üzletkötők, jómódú emberek lettek a vendégeink.
Amikor megérkeztek, a legszebb kínai teás készletemből megkínáltam őket teával, vagy kávéval. Attól a perctől kezdve, hogy betették lábukat az ajtón, az én vendégeim voltak.Ezért borravalót sem fogadtam el soha se ételért, se italért. A németek nem bírták a zsíros magyar ételeket, ehettek a mienkből. Meghívtuk őket az asztalunkhoz, és együtt mondtuk az asztali áldást. Sok érdekes tapasztalatot gyűjtöttem ebben az időben a nemzetek jellemző tulajdonságairól. Franciák, németek, svédek, lengyelek voltak a vendégeink. És néhány "alakot"nem engedtem be.
Ha elmentek a vendégek, végig fertőtlenítettem, felmostam az egész lakást, mert mindig féltem, hogy valami betegséget hoznak ránk.  Hála Istennek nem történt soha semmi baj.
Sok ismerős, barát évekig visszajárt hozzánk. Karácsonykor üdvözletek halmaza érkezett, és érződött belőlük a hála és a tisztelet.
A Biblia sokat ír a vendég tiszteletéről és megparancsolja, hogy mindent meg kell tenni a vándor jó közérzetéért. A finn misszionáriusok érkezésekor azt éreztem, hogy angyalokat fogadok a házunkba.Mintha maga az Úr Jézus jött volna hozzánk.
Már nehéz a vendégek ellátása, de ezt ők is látják, ezért máshol szállnak meg, de meglátogatnak szeretettel.
Nagyon örülök, ha jönnek és szívesen teszek meg mindent, hogy jól érezzék magukat hazánkban.
Hova vinnéd el a vendégeiget Budapesten először? Mivel kínálnád meg őket egy fárasztó, egész napos, vagy több napos út végén, nyáron? Hogy értednéd meg magad, ha nem beszéled a nyelvüket?
A szeretet nyelvét mindenki érti!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése