A Népművészeti Múzeumban álldogáltam egy kiállító helyiségben egyszer és csodáltam a pásztor öltözetét. Zsíros kemény kalap volt a fején, rásimult a kobakjára. A köpenye épp az ő hajlott háta vonalát követte. Talán maga nemezelte?A lábán térdig érő posztó csizma volt, bőrszíjjal a talpán. Csupa szíjazás, csupa egyszerű kézimunka, de épp illett a lábára, és talán a bütykeire is.Csodáltam a mesterségek életre valóságát, személyes voltát. Amire szükségük volt, nosza, megcsinálták.Ebben a legyőzhetetlenségben magamra nézve is példát láttam.
Aztán a gyermekkorom nevelt egy kicsit, mert az édesanyám ebből a "csináld magad" fajtából való volt. Apuka bakancsa elkopott, megtalpalta. De hogy! Ezer apró bőrdarabot szögelt rá, mert egész talpra nem telt.
Hideg volt, meleg zoknit kötött a testvéremnek. De hogy? Felfejtette apuka stoppolt zokniját, kigőzölte a gyapjú fonalat és máris kezében volt a meleg zokni anyaga.
Egyszer én is megpróbáltam ügyeskedni. Kaptam egy sötétszínű nyári ruhát, amely igen csinos volt, de fekete alapú. Egy délután raffiából fonott övet szőttem, és apuka fehér zsebkendőjéből bubi gallért varrtam rá. Akkor éppen 12 éves voltam.
Hát, ne adjátok fel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése