A mi otthohonunk is csak akkora volt, mit egy kis babalakás. Csak egy szoba és egy konyha.De elfértünk benne, sőt mahdnem mindig volt hetekre, évekre szálló vendégünk. Csak azt nem tudom, hol is laktunk valójában.
Ennek a sokadalomnak az volt az előnye, hogy valaki mindig készen állt arra, hogy szeressen, és hogy leckéztessen, és az is, hogy nagyon nagy rendnek kellet lenni, mert azonnal lehetetlenné vált az élet, ha csak a játékaink maradtak elől. De ez nem fordulhatott elő.
Az én gyermek életem összes hozzávalóját egy hajókofferben tároltam, amelyet a háló ágy alatt tartottunk. Tanszer, babaruhák, babaszoba, gyűjtemények abban landoltak esténként.
A babákat egy cipősdobozból kialakított babaszobában tartottam. A cipősdoboz nagy értéket jelentett, mivel cipőt sem vettünk, honnan lett volna doboza. Csupa csipke, fodor, szalag szegélyezte, és finom"úri" ágynemű volt a babák fekhelye. Ide tettem az összes kis babát, a kőbabát, a kaucsuk babát, meg a lencsi babát. Ennek lötyögött a szeme és tarka anyagból varrták a testét. Aranyosak voltak.
Sokat játszottunk, mert volt rá időnk. nem volt napközi, nem adtak fel sok leckét és a délutánjaink boldog tervezgetéssel teltek. Készültünk az életre. papás-mamásat , gyermek gondozást, mesélést és sok-sok kézimunkát "játszottunk".
Aztán, amikor élesbe ment a dolog, már csak elővettem a boldog emlékeimet és folytattam kicsit nagyobb változatban. De soha nem kellett sok játék a gyermekeimnek sem, nem volt sok helyük a dolgaik számára, de úgy tűnt, hogy boldogok.
Nem is kérdeztem még meg őket, vajon boldog gyermekkoruk volt? Játszhattak eleget? És ti hogy vagytok ezzel a kérdéssel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése