A korházból hazamenet egyedül voltam a kisbabaámmal és a saját fájdalmaimmal, és megpróbáltam összeszedni magam. Egyszer csak segélykiáltást hallottam az ablakunk alól.nem gondoltam komolyan a bajt, csak amikor nem szűnt a jajgatás, akkor határoztam el, hogy kimegyek és megnézem, mi történt.
Egy körfolyosós házban laktunk és a sarokban, vagyis s közvetlen szomszédunkban a 13 éves kislány jajgatott. Már nagy tócsa vér volt alatta, és a csuklójából sugárban dőlt a vér. Majdnem összeestem a látványtól, de tudtam, most sok múlik rajtam. Egy hokkedlit vittem ki, hogy leüljön, egy pohár vizet, hogy nyugtassam, egy konyharuhát és egy fakanalat, hogy elszoríthassam a felső karját.
Attól a perctől kezdve én kiabáltam, hogy mentőt, mentőt hívjon valaki. Senki nem hívott, pedig a szomszédoknak volt telefonjuk. Sajnos nekünk nem volt. Imádkoztam Istenhez, mert a vérzés gyengült ugyan, de nem tudtam egészen elszorítani. Az elvérzés veszélye állt fenn.
Egyszer csak a barátnőmet véltem felfedezni az üvegezett lépcsőházban, és gyorsan kiáltottam neki, ne is jöjjön fel, hanem hívjon mentőt, mert nagy a baj. A mentő pillanatok alatt ott volt, hármasával tették meg az utat a négy emeleti lépcsőn, és azonnal elkötötték a csuklóját. Bevitték a korházba, és összevarrták az ereit. Este hazajöhetett.
A becsapódó üvegezett ajtót szerette volna megfékezni a kezével, de a huzat erősebb volt mint ő. Az ablak üvege eltörött, és elvágta az ereit.
Az a furcsa a történetben, hogy attól kezdve a jó szomszédi viszony elfüstölt és még a köszönésemet sem fogadták.
De én a mentősök dicséretére emlékszem, "Megmentette a kislány életét!"
Két élet, a kisfiamat akkor kaptam nemrégen, Juditkát pedig 13 éves korában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése