2012. március 11., vasárnap

1958 nyara

Amióta Zsombi megszületett, tudom, hogy junius közepén hűvös van, esik az eső, és kicsit visszatér a kora tavasz. Azóta figyelem ezt az időjárási érdekességet és minden évben bejön.
A szülés után  pár nappal hazamentünk és megkezdődőött az anyukás életem. A legszebb része a szoptatás volt. Igaz órákig eszegetett, jókat szundítva közben, de addig is az ölemben volt és én boldogan öleltem magamhoz. Aztán elővettem az angol líra kincses háza címú könyvsorozatot, és amig őkelme komfortos vendéglátásban részesült, én megtanultam fél tucat gyönyörű verset. Neki mondogattam a Lee Annácskát, meg a Szívem John, szívem!- kezdetűeket, Tudhatta a Holló-t is meg sok egyebet.
Ketten voltunk egész nap, és nagyon szerettük egymást. Besütött a nap a déli fekvésű szobába és a kisbaba a szobában napozott.
Este jött az édesanyám, segített füröszteni. Szegény hajnalban kelt, nagyon nehéz munkát végzett, és utána futott hozzám. Érdekesen fürdettük, mert kamillateát is főztünk, meg hipermangánt is szórtunk a vízbe.
Nehéz munka volt a teknő, a fazék víz a vödör emelgetése, és a mosás. A pelenkákat ki kellett főzni ahhoz, hogy a lehető legfehérebbek legyenek. többször is öblítettük,és a száraz pelusokat kivasaltam.
Nem volt könnyű, de mindenki szerette a mosolygós kisbabát és tele voltunk örömmel, amelyet ő árasztott ránk.

1 megjegyzés:

  1. Jé, még nem is figyeltem meg így az időjárást, pedig én is akkortájt érkeztem:) Az angol líra kincsesházára pedig nekem is érdemes lenne beruházni, nagyon hasonló a tempó Lócinál is:) De ez a legszebb nekem is!

    VálaszTörlés