2012. március 11., vasárnap

Incike segít

A családból sokan meglátogattak, és így egyszer Incike is eljött Tokodról. Amikor meglátta, milyen nagy szükségben vagyunk, mert én nem emelgethettem a kicsit, magamat sem tudtam ellátni, hát még babát. Zsombika akkor esett át egy tüdőgyulladáson,/ az ajtó miatt / Visszaesett a fejlődésban, mozgásban.A sógornőm azt kérte, adjuk oda neki a gyermekünket néhány hónapra, ezalatt az idő alatt a kisfiúnk megerősödik, és én is jobban leszek. Hét végeken meglátogathatjuk őket. Neki már volt 3 gyermeke. Soha nem tudom meghálni neki, hogy akkor segített, mert igazán nem tudtam, mi lesz velünk.
Aztán el kezdtünk  hét végeken utazni, és akkor megláttam, milyen szépen gondozzák a gyermekemet, sétáltatják, kint alhat a kertben, játszanak vele és nagyon szeretik.Megerősödött, kicsit hízott, és szépen elérte a megfelelő szintet.
Nekem is erőt adott, hogy láttam a fejlődését.
Itthon magamra kellett vigyázni, ami nem volt egészen könnyű. Amikor már nem voltak dréncsövek bennem. tanítottam, nem kaptam betegállományt, bizony halálosan fáradt voltam. Az egész élethez!
A műtét után már többet nem volt epegörcsöm, de alig tudtam valamit enni.
Most ahogy visszatekintek, megköszönöm a jó Istennek, hogy ebből a szörnyű nehéz helyzetből kihozott és pár hónap múlva jobban lettünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése