2011. december 1., csütörtök

Megjelent!!!

Ma délután elhozta Péter az újonnan kiadott "Virágos katedrám" című könyvemet. Kicsit olyan érzés, mintha gyerekem született volna. Nagyon örülök!
A kivitelezés művészi, kifejező és érdeklődést keltő. Szép a borítója, és egy elsős tanító néninek szebbet nem is lehetett volna találni. Azt hiszem ez az én "kisunokám" Johanna műve volt, és neki köszönhetem a szöveggondozást, a javításokat és a művészi ihletet. KÖSZÖNÖM HANCSIKÁM!
A szerkesztést és az egész kiadást  fiam, Zsombor végezte, ezernyi munkája mellett, áldozatosan. Minden apró részletre odafigyelt, azt hiszem a szerkesztés tökéletesre sikerült! NAGYON KÖSZÖNÖM ZSOMBIKÁM! Péter, a kiadó, a fedéltervező, a tördelőszerkesztő, a nyomdákkal tárgyaló és intézkedő szerkesztő, egy gyönyörű könyvet tett az asztalra megint. Örülök, hogy rátaláltam erre az igényes ifjúra, úgy is, mint unokavő. PÉTER! NAGYON KÖSZÖNÖM A MUNKÁDAT! Tetszik minden, úgy ahogy van! Legyen sok ilyen szép munkád életedben!
KÖSZÖNÖM SALYÁMOSY ÉVIKÉNEK a reklámozás szolgálatát. Régóta hiányzik egy ilyen kemény háttér szolgálat, amely igen közeli lelki kapcsolat eredménye. Isten áldjon meg érte! SZOMMER HAJNALKÁNAK köszönöm a korrektúrát, amely emeli az elbeszélések igényességét és színvonalat, különösen, ha olyan alaposan végzik, mint ő! KÖSZÖNÖM HAJNALKA!
KöSZÖNÖM A JÓ ISTENNEK,  hogy megengedte érnem ezt a napot, hiszen annyi minden történt az első könyv megjelenése óta.
KÖSZÖNÖM egy névtelenség homályába burkolódzó patrónusomnak, hogy szóval és anyagi támogatással hozzásegített az új kiadáshoz.Adjon az úr helyette százannyit!
Tele van a szívem hálával ennyi szerető, segítő, bíztató rokonomért és barátomért.
Isten legyen velünk a terjesztés nehézségeiben is. Hiszem, hogy így lesz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése