Ez az esztendő volt az utolsó boldog gyermekévem. Már keveset volt velünk az édesapám, mert légóparancsnokként sok dolga akadt a légiriadók alatt. De amikor jutott ránk ideje, azt az időt emlékezetessé tette az együttléteket. Sokat sétáltunk a Városligetben, közel laktunk hozzá, és az Andrássy úton, ahova apuka elé mentünk. Papírszalagokkal örvendeztetett meg és ezer játékot kitalált belőle nekem. Néztük a lovascsendőröket, díszmagyarban lovagló katonákat, és gyűjtöttem az emléknek való szépségeket.
Az 1943-as karácsony volt az utolsó békebeli ünnep.Nem a lakoma,és az ajándékok tették azzá, hanem akkor volt velünk utoljára apuka, és azután csak 5 évvel később. Nagyon nagy idő ez egy kisgyerek életében!
A szobában mennyezetig érő gyönyörű karácsonyfa állt, vastagon beborítva angyalhajjal és kedves üveg madarakkal, tele szaloncukorral. Apuka a roskadásig megrakott karácsonyfát szerette.
A fa mellett állt egy angyal rózsaszín ruhában, libatoll szárnyakkal. Anyuka mesterműve volt. A fa alatt sok-sok ajándék, de nem emlékszem mindenre, mert annyira megijedtem az angyaltól, hogy majdnem belebetegedtem.
Később felismertem az angyal személyében Fekete néni lányát, a szomszédunkat,
és megkérdeztem a szüleimet: "Miért csaptatok be?"
Hát így hívjunk Mikulást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése